Škoda Superb Combi L&K: Ilyen fogyasztással, bármikor

Superb
Pozsony |

Bár a Škoda Superb negyedik generációját jóformán csak idén kezdték leszállítani a vásárlóknak, Szlovákiában az első fél évben már 189 járgányt tudtak eladni az aktuális generációjából. Szerkesztőségi garázsunkba most az egyszer a kombi változat érkezett, az előkelő Laurin&Klement felszereltségi szintben.

A Superbet mindig is céges autóként tartották számon. Ebbe a modellbe kerültek mindig a legelőkelőbb anyagok, hiszen ez képviselte a kínálat csúcsát. Manapság már messze nem ez a legdrágább Škoda, amiben viszont nem változott, hogy továbbra is a vállalkozókat, menedzsereket akarja megszólítani. Az új Superb lifback változatának kezdőára 37 340 euró, a kombi 38 840 eurónál kezdődik. A kombit ráadásul már plug-in hibrid kivitelben is megvehetik, minimum 44 460 euróért, a felvételen is látható, L&K kivitel alapja 43 790 euró, a tesztelt változat ára aztán az extra felszereltséggel együtt elérte az 58 828 eurót. Az extra felszereltségben a legnagyobb tétel a tetőablak volt, 1744 euróért, ám további 1498 euróba került a távirányítású utastérfűtés és 1350 euróba a behajtható vonóhorog, amely a pótkocsival való vezetést elősegítő asszisztensrendszert is tartalmazta. A sárga Ice Tea metálfényezés 677 euró.

Superb

A legnépszerűbb Škodák

Ami az eladásokat illeti, az előző generációból 2024 első fél évében 451 darab kelt el, év végére viszont az elsőbbséget nagy valószínűséggel átveszi az aktuális, negyedik generáció. S ha már az eladásokról van szó, a Škoda csak a múlt héten tette közzé, hogy a részesedése a szlovákiai piacon az előző évhez képest ismét nőtt. Az első fél évben összesen 9592 járművet sikerült leszállítani, így 20,35%-os piaci részesedéssel a Škoda stabilan biztosította piacvezető pozícióját. A tavalyi év azonos időszakához képest a márka 591 járművel többet adott el (a piaci részesedés 0,55 százalékponttal nőtt), ami megerősíti, hogy a hazai vásárlók továbbra is bíznak a Škoda járműveiben.

„Nagyszerű fél évet zártunk. Rendkívül elégedettek vagyunk, hogy sikerült felülmúlnunk a 2023-as első fél év eredményeit, és köszönet illeti mindazokat, akik a Škodában dolgoznak. Csak közös erőfeszítéseinknek köszönhetően értük el ezt a kiváló eredményt” – mondta Jan Procházka, a Škoda Auto Slovakia értékesítési vezetője.

A Škoda Octavia évek óta a legnépszerűbb autók közé tartozik, s ezt a féléves eladások is igazolták (2611 darab kelt el), míg a szlovákiai autósok körében a legnépszerűbb 5 Škoda modell között szerepelő Fabia (1918 darab), Kamiq (1212 darab), Karoq (1079 darab) és Scala (1077 darab) szintén jól teljesítettek.

Az első fél évben a Škoda nemcsak a magán-, hanem a vállalati ügyfelek körében is a szlovák piacvezető. A magántulajdonosok körében a Kamiq modell vezet, míg a vállalati vásárlók körében az Octavia modell idén is nagy fölénnyel őrzi első helyét.

Superb

A Superb

De térjünk vissza a tesztelt Superbhez, amelyben a gyengébb, 110 kW (150 LE) teljesítménnyel rendelkező dízelmotor volt. A forgatónyomatéka 360 Nm, s az erőforrás egy hétgangos DSG-váltóval volt kombinálva. Személy szerint el tudom képzelni az erősebb142 kW-os erőforrást is Superbben, ám a nyugodt és visszafogott utazásra ez is megfelelő. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy az átlagfogyasztás 100 kilométeren 5,4 liter környékén mozgott. Ha egy kicsit óvatosabban bántam volna a gázpedállal, akkor az 5 literes átlagot is elértem volna, ám még így is a gyárilag meghatározott átlagfogyasztás felső határát súroltam, ami több mint jó. Ehhez persze nagyban hozzájárul 0,25 Cx légellenállási együttható, amely az előző generációhoz képest 15 százalékkal jobb.

Éjszaka ismét beigazolódott, hogy a Škodában használt rendkívül minőségi Matrix-LED-fényszórók óriási biztonságérzetet adnak vezetés közben. Tökéletesen megvilágítják az utat és az út menti sávot is, ráadásul a szembe közlekedő gépkocsikat is jól kiárnyékolják.

Superb

Ami különösen tetszett, az az utastér Suite L&K Cognac kivitelezése, a fekete és a sötétbarna, szinte sötétvörös kárpitozás nagyon előkelő benyomást kelt. A dizájn terén kissé túlkapásnak tartom a műszerfalon végigvonuló rácsozást, amely első ránézésre ugyan jól mutat, de ha belegondolok, hogyan néz majd ki, ha beporosodik, vagy bekoszolódik, nagyon gyorsan mellőzném, csak hát épp ennek a modellnek a velejárója.

Amit viszont díjazni kell, az a csomagtér. És nemcsak a 690 literes alaptérfogat miatt, ami 30 literes tágulást jelent az előző generációhoz képest, hanem a Simply Clever-megoldások miatt is, amelyekből már annyi van, hogy a Škoda inkább egy QR-kódon keresztül letölthető videót is elérhetővé tett a csomagtérben, hogy mindenki egyszerűen megtanulhassa, hogyan lehet a legpraktikusabban kihasználni a csomagteret. Egyébként a Superb rakodótere okosabb is lett, hiszen a modellben megjelent az elektromos roló, amely az ajtó nyitásakor automatikusan összetekeredik, záráskor pedig visszatér – persze ha akarják, manuálisan is kezelhetik. Ha lehajtják a hátsó ülések támláját, akkor 1920 literes teret és szinte teljesen egyenes padlót kapnak.

Superb

Milyen vezetni?

Az MQB-platform az új Superbben egy jelentős újdonságot kapott: DCC Plus elnevezésű adaptív lengéscsillapítás-szabályozást. A gyártó szerint a rendszer gyorsabb lengéscsillapító-szabályozást és szélesebb körű csillapítási karakterisztikát kínál, ami jobb menetdinamikát és nagyobb kényelmet eredményez. A rugók már nemcsak adaptívak, hanem két szeleppel is rendelkeznek, így hatékonyabban tudják elnyelni az egyenetlenségek okozta rázkódást, ám a kanyarokban is jobban reagálnak az egyes kerekekre nehezedő nyomásra. Az új Superb érezhetően magabiztosabb a kanyarokban, sokkal jobb a fekvése az úton, az autó szinte végképp nem dülöngél. Ez a részemről nagy előrelépést jelent, amivel a Škoda csak igazolta, hogy a menedzseri limuzinjának újratervezésekor a lehető legtöbb, kényelmet növelő szempontra összpontosított.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?