TALLÓZÓ

SÜDDEUTSCHE ZEITUNG
Gerhard Schröder jelenlegi és Helmut Kohl volt német kancellár személyesen lépett fel Kovács László, a vám- és adóügyek kijelölt EU-biztosa érdekében – írta a német lap.

SÜDDEUTSCHE ZEITUNG

Gerhard Schröder jelenlegi és Helmut Kohl volt német kancellár személyesen lépett fel Kovács László, a vám- és adóügyek kijelölt EU-biztosa érdekében – írta a német lap. Kovács Lászlót eredetileg az energetikai biztos posztjára szemelte ki José Manuel Barroso, az Európai Bizottság kijelölt elnöke, ám az Európai Parlament (EP) bizottsági meghallgatásain úgy találták, hogy a volt magyar külügyminiszter ismeretei ebben a tárgykörben hiányosak. Mással szemben is felmerültek személyi, egyéb természetű kifogások, így aztán Barroso nem terjesztette szavazásra az EP elé a névsort, s újat állított össze. A személy- és posztcserék következtében jutna most Kovács Lászlónak az adó- és vámügyi poszt. Mint azonban a müncheni lap megjegyzi, a következő parlamenti meghallgatás előtt főleg konzervatív képviselők előhozták Kovács László kommunista múltját. A Süddeutsche Zeitung arról értesült, hogy Schröder kancellár egy Barrosóval folytatott beszélgetésen „igen világosan” állt ki amellett, hogy a szakmai inkompetencia miatt gyakorolt erős kritika ellenére is tartsák meg a magyar biztosjelöltet. Barroso előzőleg azt fontolgatta, hogy új jelöltet kér a magyar kormánytól. Schröder Kovács „történelmi érdemeire” hivatkozott, amelyet külügyi államtitkárként játszott 1989-ben: közreműködött abban, hogy 1989 szeptemberében Magyarországról Ausztrián keresztül Nyugat-Németországba távozhattak az országukba visszatérni nem akaró keletnémetek. Hasonló módon interveniált vezető kereszténydemokrata képviselőknél Helmut Kohl, aki a határnyitás idején volt kancellár. Hans-Gert Pöttering, a kereszténydemokrata-konzervatív pártok honatyáit tömörítő EP-frakció elnöke pénteken ugyan ismét bírálta Kovácsot, ám arra intett, hogy a meghallgatás tisztességes, nyitott és komoly legyen, s reményét fejezte ki, hogy az új összetételű bizottság széles körű támogatást kap az Európai Parlamentben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?