TALLÓZÓ

KRÓNIKA
Két újabb autonómiatervezetet nyújtott be a román képviselőházban négy magyar képviselő és egy szenátor, mindkettőt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács dolgozta ki.

KRÓNIKA

Két újabb autonómiatervezetet nyújtott be a román képviselőházban négy magyar képviselő és egy szenátor, mindkettőt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács dolgozta ki. Az egyik dokumentum a személyi elvű autonómia kerettörvény-tervezete, amely valamennyi romániai kisebbségre vonatkozik, a másik pedig a magyar nemzeti közösség autonómiastatútum-tervezete, amely az előbbi törvénynek a romániai magyarságra vonatkozó változata. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által kidolgozott újabb javaslatokat Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc és Toró T. Tibor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője, valamint Szilágyi Zsolt független képviselő és Sógor Csaba RMDSZ-szenátor írta alá a dokumentumokat. A beterjesztési szándékról hétfőn az RMDSZ frakcióit is tájékoztatták – mondta Toró, hozzáfűz-ve, a képviselőtársak előtt arra a kérdésre is válaszolnia kellett, miért nem egyeztettek a tervezetekről az RMDSZ vezetőségével, szakértőivel. „Az EMNT megalakulása óta nyitott szervezet, s várta soraiba az RMDSZ szakértőit és képviselőit. Aki részt akart venni ebben a munkában, az részt is vett” – mondta a nemzeti tanács alelnöke. Toró valószínűnek tartja, hogy – akárcsak a székelyföldi területi autonómia statútumtervezetét – ezeket a törvénytervezeteket is a közigazgatási szakbizottsághoz irányítja a házbizottság. Azt remélte, még a nyári szünet előtt lezajlik a parlamenti vita e tervezetekről. Az EMNT-alelnök elmondása szerint úgy alkották meg a kerettörvényt, hogy a kisebbségi közösségek előírásaiból igényeik függvényében többet vagy kevesebbet hívhatnak le a saját statútumukba. Éppen ezért a tervezettel a többi kisebbség parlamenti képviselőit is megkeresték. Toró szerint a román pártok meggyőzése lesz a legnehezebb feladat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?