„Szútori harangmentés”, de kiknek is volt ez mentés?

Utolsó harangszóra készülnek egy elveszett közösségért... Nemrég olvastam egy cikket, amely rólunk (is) szólt.

Az állt benne: elveszett közösség. Kinek elveszett? Nézőpont kérdése: szerintem csak megváltozott közösség.

Szomorúan fogadtam a hírt, hogy elviszik a harangokat Szútorból, és senki nem szól, hogy nem a harangot kell elvinni egy élő közösségből, hanem a szútori, Istent szerető kis közösségért kell a harangot újra és újra megszólaltatni, hogy ne haljon ki, ne meneküljön el a magyarság azon kis része is Gömörből, amely eddig még itt maradt. Hiszen mi, cigányok is magyarok vagyunk. Hiszen ugyanannyi, ha nem több oktatási intézményt tart fenn a magyar cigányság, mint a nem cigány magyarság. Vagy tényleg csak választáskor kell a magyar cigány? S ilyenkor temetik, mint a kihalt gyülekezetet? Maradtak ott emberek, családok gyerekekkel.

Ma, amikor mindenki integrációról beszél és arról, hogyan oldjuk meg a roma problémát, nem harangokat kell elvinni egy községből, közösségtől.

Miért kellett elvinni az egyik legjelentősebb közösségformáló és építő jelképet? Egy keresztyén szimbólumot? Mert kihalt egy közösség? A község még ott van. A községben emberek élnek, akiknek a harang szól/szólhatna, és nem kellene „kimenteni”. A templomot nem kellett megmenteni? A harangot meg kell? Nincsenek már ott megszólítható, Istenhez hívható emberek, akikbe akár újra plántálható a református identitás? Hogy legyen ott újra egy közösség, akinek a harang szól? Minek hát az egyházi misszió, ha nem ezért? Könnyebb volt elvinni a harangot, mint ott új gyülekezetet, közösséget alapítani. Egyszerűbb azt mondani, hogy nem maradt már ott senki, aki meg ott maradt, az még az Istenhez hívogatást vagy a temetés gyászos alkalmának megszokott hangját sem érdemli. Megmentették az élettelen harangot? Inkább megfosztották az élő községet attól, hogy gyülekezeti közösséggé váljon. Hisz ennek a haragnak a hangját mindig a Szútorban lakó emberek hallották – jóban és rosszban is.

Arról beszélnek, rendnek kellene lennie az országban. Úgy gondolják a legtöbben, ennyi elég is ahhoz, hogy végre béke legyen (legalább „cigány ügyben”). A mai világban és főleg itt nálunk, Gömörben, ahol egyre nő a romák száma, dolgozni kell ezzel a közösséggel és nem harangot „menteni” tőlük.

A roma sors mélységét közelebbről nézve gyorsan feltűnik a magára hagyatottság. A bűnöző életmódot folytató cigányokkal egy kalap alá veszik az egész cigányságot. Elismerem, nem szép dolog szétszedni egy templomot, de ezért a bűnösöket kell megbüntetni, nem egy egész közösséget. Valahol azt hallottam, hogy „Bűnös vagy – örülj neki, nagyon bűnös vagy – még inkább örülj, mert annál nagyobb a kegyelem, amit a te Teremtő Istened neked akar adni, hogy az Övé légy.”

A keresztény hit szerint az erősebbnek segítenie kell a gyengébbet, hogy a marginalizálódás megálljon. Sajnos azonban olyan mély árkok vannak közöttünk, hogy nem tudjuk gyorsan betemetni őket. De meg kell próbálni lassan, fáradságos munkával, mert a Gömörben élő „magyar közösség” csak így lehet sikeres és így élhet tovább.

Nem biztos, hogy mindig értjük a másságot. A keresztények is a másság kategóriájába tartoznak. Vajon a jó értelemben vett másság látható rajtunk vagy rajtuk?

„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Mt 7,12)

Vavrek István