Szombaton semmisítik meg a szavazólapokat

Szombaton - savval, tűzzel vagy zúzógéppel - az összes szavazólapot meg kell semmisíteni a jogszabályi előírások szerint. Több tízmillió lapról van szó, amelyeket szigorú felügyelet mellett helyben semmisítenek meg, amelyről jegyzőkönyv készül.

Szombaton - savval, tűzzel vagy zúzógéppel - az összes szavazólapot meg kell semmisíteni a jogszabályi előírások szerint. Több tízmillió lapról van szó, amelyeket szigorú felügyelet mellett helyben semmisítenek meg, amelyről jegyzőkönyv készül.

A választási eljárásról szóló tövény szerint a választást követő 90. napon kell a szavazócédulákat megsemmisíteni. Erre a szakértők szerint azért van szükség, mert utólag könnyen vissza lehet élni szavazólapokkal. Például egy érvényes szavazólapból nagyon egyszerűen lehet érvénytelent csinálni, mondjuk egy másik rubrikába tett kereszttel, amelyet számláláskor a bizottság jelenlétében nehéz elkövetni, de hónapokkal később, nem megfelelően őrzött lapok esetében már nem annyira.

A szavazatok megsemmisítése vagy megőrzése komoly politikai viták tárgya az április választások óta. A Fidesz több vezetője is szükségesnek nevezte a szavazatok újraszámlálását. A párt képviselői javasolták, hogy ne semmisítsék meg a voksokat. Rogán Antal alelnök egy sajtótájékoztatón demonstratívan ledarált egy MSZP és SZDSZ logóval díszített zúzógépen néhány szavazólapot, jelezve, hogy a kormánypártok célja az iratok megsemmisítése. Két nappal később újraszámlálást követelve néhány tucat ember foglalta el az Erzsébet hídat, megbénítva a főváros közlekedését.

A kormánypártok és az ellenzék egymást tette felelősség a feszült helyzetért. A Fidesz szerint a koalíció hibája, hogy nem hajlandó eleget tenni az újraszámolást követelők kérésének. Az MSZP és az SZDSZ szerint viszont a Fidesz szándékosan játszik rá arra a hitre, hogy csalással nyerték meg a választásokat, miközben azt még a Fidesz vezette kormány szervezte és bonyolította le, valamint később a parlamentben meg is szavazta, hogy elfogadja az eredményt. A köztársasági elnök és az Országos Választási Bizottság sem kérdőjelezte meg a választásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?