Szlovákia új trófeája a Jaguar

<p>Komoly fegyvertényt könyvelhet el a Fico-kormány. A nem éppen a vállalkozásbarát magatartásáról ismert kabinet eddigi legnagyobb trófeájával dicsekedhet: ideális esetben 2018-tól a nyitrai ipari parkban működhet a Jaguar Land Rover autógyár, ami mintegy 1,5 milliárd eurós beruházást és akár 6000 új munkahelyet is hozhat magával.&nbsp;</p>

A hír hallatán először adjuk át magunkat a pozitív érzéseknek. Komoly siker, ha kiélezett nemzetközi versenyben, éppen régiónk éllovasa, Lengyelország elől sikerül elhalászni egy olyan nagyberuházást, amelyik érezhetően hozzájárul az ország gazdasági lendületének megőrzéséhez. Szlovákia már eddig is autógyártó hatalomnak számított, a három cég - a pozsonyi Volkswagen, a nagyszombati Peugeot-Citroen és a zsolnai KIA Motors - tavaly együttesen közel 980 ezer gépkocsit produkált, amivel világelsők vagyunk a 100 lakosra jutó legyártott autók terén. Egy Jaguar kaliberű világmárka idővel alvállalkozók, beszállítók sűrű szövésű hálóját építi ki maga körül, azaz további ezreknek ad munkát. Külön emeljük ki, hogy a Land Rover és a Jaguar prémium kategóriába tartozó autókat jelent, azaz a társaság azt üzeni itteni letelepedésével, hogy Szlovákiát alkalmasnak találja komoly tudást és precizitást igénylő termékek előállítására. Itt egy percre hajtsunk fejet a Pozsonyt még 1991-ben választó Volkswagen előtt, mert az egyébként újabb 400 munkahelyet teremtő német világcégnek már évekkel ezelőtt volt bátorsága idehozni a VW Touareg vagy a Porsche Cayenne gyártását, ami ragyogó ajánlólevélnek számít. Végezetül a 6000-10 000 új állást ígérő Jaguar Land Rover érezhetően javít a munkanélküliségi statisztikán. Tény, Nyitra megye 10,50% körüli mutatója jobb az országos átlagnál (napjainkban 11,50% környékén mozog), azonban ez csupán hazai mércével mérve elfogadható - az uniós átlagnál határozottan rosszabb. A mérleg pozitív híreket tartalmazó serpenyőjébe még egy tényezőt emeljünk be: ez pedig az országos átlagnál várhatóan magasabb fizetések kérdése. A három itteni autógyártó viszonylag jó kereseti lehetőséget nyújt, a konkurencia éleződésével (a nagyszombati Peugeot-Citroen telephelye alig 50 km-re van) pedig szinte garantált a stabil bérfejlesztés. Végezetül az sem mindegy, hogy végre Dél-Szlovákia peremvidékét gazdagítja egy nagyvállalkozás, lehetőséget teremtve az Érsekújvári, a Lévai és a Komáromi járás munkakeresőinek.  Ami nem világos, hogy az állam mekkora pénzinjekcióval csalta ide az indiai tulajdonú céget. Nem mindegy, hogy 100, 200, vagy egyes hírek szerint 400 millió eurót mozgósított annak érdekében, hogy a Jaguar Szlovákiát válassza vadászterületének. Nem olcsó mulatság ilyen erőteljes társaság kegyeinek elnyerése: a KIA esetében legalább 230 millió, a PeugeotCitroen esetében közel 170 millió euróra rúgott az állami támogatás mértéke - azaz minden egyes új munkahely több mint 45 ezer eurójába került az akkori kormánynak. Utolsóként még egy jogos kérdést járjunk körül: lesz elegendő, valóban képzett munkaerő? Az állástalanok száma hiába haladja meg mindmáig a 300 ezret, az autóipar műszaki adottságokkal rendelkező és megbízható dolgozókat keres, márpedig napjainkban nem a szakmunkásképzők, a gépészeti technikumok számítanak slágernek.  Ahogy az egyik munkaerő-közvetítő társaság megjegyezte, ahhoz, hogy 2000 megfelelő adottságú embert fel tudjanak venni, legalább 8000 jelentkezőt kell átvilágítani. Ebből adódóan egy 6000 embert foglalkoztató autógyár esetében akár 50 ezer emberből szükséges válogatni, márpedig ennyi állástalan nincs is Nyitra megyében. Mindez azt jelenti, hogy az oktatási tárca máris nekifoghat a szakmunkásképzés erősítésének. A gazdasági tárca meg azon gondolkodhat el, vajon mennyire lesz sebezhető Szlovákia gazdasága, ha lassan ipari teljesítményének közel felét az autógyártás adja. Mi pedig azon merenghetünk, mekkorát fordult a világ, hogy mára a volt gyarmat India kezében van a brit autógyártás egykori ékköve, Szlovákia pedig lassan veri a briteket a legyártott gépkocsik terén…  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?