Szívből kapunk lóherét

A bársonyos forradalom után Václav Havel köztársasági elnököt mindenki szerette. Én például a drámáit imádtam, mások szívébe kelleténél rövidebb szárú nadrágjában, csámcsogva raccsoló beszédmodorával, páratlan intellektusával csempészte be magát.

A bársonyos forradalom után Václav Havel köztársasági elnököt mindenki szerette. Én például a drámáit imádtam, mások szívébe kelleténél rövidebb szárú nadrágjában, csámcsogva raccsoló beszédmodorával, páratlan intellektusával csempészte be magát. Ő pedig egy kis szívecskét csempészett aláírása végére – a „komoly” államférfi kacsintása volt ez az emberek felé. Ezt a szívet azután minden kézjegye magán viselte, akár egy főiskolás pólóját dedikálta, akár államközi szerződést írt alá.

Emlékszem, néhány évvel ezelőtt micsoda igazságtalanságnak tartottam, hogy Václav Havel többé nem lehet az én köztársasági elnököm. Jött Michal Kováč, akit csak akkor tudtam megszeretni, amikor Vladimír Mečiar utálni kezdte. Rudolf Schustert először csak a kisebbik rossznak tartottam, aztán már szégyenkeznem kellett miatta. Jövőre ismét államfőt választhatunk. Ezúttal könnyű dolgom lesz (legalább az első fordulóban), mert tiszta lehet a lelkiismeretem, amikor Martin Bútorára adom a voksom. Persze tisztában vagyok vele, ez az ország még nem érett meg arra, hogy Szlovákia volt washingtoni nagykövete legyen az egyik legfőbb közjogi méltóság, de mégis – ne rajtam múljon. Tegnap nyilvánosságra hozták az államfőjelöltek (vagy lehetséges jelöltek) népszerűségét vizsgáló legfrissebb közvélemény-kutatás eredményét. Az első fordulóból – természetesen (?) – a szlovákiai politika állócsillaga, Vladimír Mečiar kerülne ki győztesen, megelőzve Eduard Kukant. A külügyminiszter viszont a második fordulóban diadalmaskodna, megszerezve a szavazatok 61 százalékát. (Az „én” Martin Bútorám jelenleg alig hét százalékon áll, de mondom, ő csak azért indul, hogy nekem is legyen kire szavaznom.) Az egyik – sőt: a lege-sélyesebb – államfőjelölt tehát Eduard Kukan. Ő persze tagadja, hogy megkezdte volna a kampányát, az országot elárasztó billboardokkal is csak kellemes ünnepeket akart kívánni nekünk. (Ezúton is köszönjük, mi is hasonló jókat kívánunk.)

Kukan kampányának fő motívuma egy lóhere. Természetesen négylevelű, nyilván a szerencse okán. Ez a kis motívum ott látható az óriás-plakátokon bizalomgerjesztőn mosolygó külügyminiszterünk aláírása mellett. Ügyes a dizájn, a lóherelevél ugyanis négy kis szívecskéből áll. Eredeti ötlet, mondhatom. Persze, nem ígérheti potenciális választóinak a lónak egy másik szervét, inkább négy szívecskével hivalkodik. És havelkodik. Én azonban nem hiszem el neki, hogy Havelnél négyszer jobb elnöke lenne Szlovákiának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?