Szexbotrány az amerikai légierő elit akadémiáján

Távozásra kényszerült az amerikai légierő elit akadémiájának vezetése, miután kiderült, hogy éveken keresztül elhallgatta a nemi erőszakról és szexuális zaklatásokról érkező bejelentéseket. Az ügyekről beszámoló női kadétokat - állításuk szerint - kicsapással is megfenyegették.

Távozásra kényszerült az amerikai légierő elit akadémiájának vezetése, miután kiderült, hogy éveken keresztül elhallgatta a nemi erőszakról és szexuális zaklatásokról érkező bejelentéseket. Az ügyekről beszámoló női kadétokat - állításuk szerint - kicsapással is megfenyegették. Az ügyből végül országos botrány kerekedett az Egyesült Államokban, az érintett nőket még a Kongresszusban is meghallgatták.


Az amerikai légierő elit akadémájának vezetői éveken keresztül elhallgatták a nemi erőszakról és szexuális zaklatásokról érkező bejelentéseket. A Colorado Springs akadémia női kadétjai 1993 óta több mint ötven ilyen esetről számoltak be a vezetőknek, akik azonban nem foglalkoztak az ügyekkel - jelentette a BBC. A nők azt állítják, segítség helyett rendreutasították őket, és olyan fenyegetést is kaptak, hogy eltávolítják őket az akadémiáról.

Az elhallgatott ügyek nyilvánosságra kerülése végül országos botrányt okozott, amelynek következtében kicserélődik az akadémia vezetősége. Négyen távoznak posztjukról, egy ötödik vezető pedig nyugdíjba vonul. Az új vezetőségnek két női tagja is lesz, hogy ezzel is megakadályozzák a mostanihoz hasonló helyzet kialakulását.

Az üggyel az amerikai Kongresszus is foglalkozott, és meghallgatta a zaklatásokról beszámoló nőket. A képviselőház női tagjai pedig levelet fogalmaztak meg a légierő vezetéséhez, amelyben szigorúbb büntetést kérnek az ügyben érintett vezetők számára.

Az akadémia már bejelentett néhány változást az intézmény életében: a jövőben külön szakemberek fognak foglalkozni a zaklatások áldozataival, továbbá kicsapással fogják büntetni azokat a fiatalkorúakat, akik alkoholt fogyasztanak, és távoznia kell azoknak az idősebb kadétoknak is, akik szeszes italt adnak a fiatalabbaknak. A változtatások eredményeként várhatóan eltűnik az akadémia udvarán elhelyezett felirat is, amelyen a "Hozzatok férfiakat" mondat szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?