Szárnyas fejvadász

Irigylem Zajac miniszter úr látnoki képességeit. Főleg azt az eleganciát, amellyel mesébe illő ígéreteket tesz, bár nem hiszem, hogy sok közük lenne a valósághoz.

Irigylem Zajac miniszter úr látnoki képességeit. Főleg azt az eleganciát, amellyel mesébe illő ígéreteket tesz, bár nem hiszem, hogy sok közük lenne a valósághoz. Persze, drukkolok, hogy megvalósuljon csodaszép látomása, mely szerint minden beteghez tíz percen belül megérkezik a rohammentő, ám azt gyanítom, a jelenlegi viszonyok közt ez az ígéret inkább hergelésnek hat. Mondjuk, szívinfarktus, agyvérzés, súlyos sérülés esetében a tíz perc is tragikusan soknak bizonyulhat, ha leáll a vérkeringés, ha az agy nem kap oxigént, már öt perc után sincs sok esély, s ha mégis, az többnyire maradandó károsodásokkal jár. Persze, nem magamtól vagyok ilyen okos, orvosismerősöm mondta ezt. Ugyanakkor többen állítják, a tíz percen belüli helyszínre érkezés egyszerűen tarthatatlan. Mert azért 25-30 kilométerre a gyorsmentő-állomástól, apró falvakban, tanyákon is laknak emberek, súlyos esetben azzal az egy darab mentőkocsival tíz perc alatt kirohanni még szép időben is felér egy ámokfutással. Arról már nem is beszélve, ha netán hófúvásban, mellékutakon, rossz terepviszonyok közepette kell a pácienshez sietni. Vagy ha – legyenek bármennyire jól felszerelve – épp akkor a körzet egy másik pontján súlyos baleset történik. Hogy van egy tartalékjármű? De arra meg nincs személyzet. Esetleg épp nem működik. Azt mondják, ilyenkor mindig a komolyabb esetekhez vonulnak ki először, s mozgósítják a szolgálaton kívülieket is. Még jó, hogy az infarktus vagy az agyvérzés nem ragályos. Belegondolni is rossz. Telefonon keresztül hogy tudja valaki megállapítani, melyik eset súlyosabb? Rosszmájú vagyok, gondolom ez maszek kézben lesz, a szolgáltatónak tehát érdekében áll majd, hogy minél több rászorulónak minél gyorsabban nyújthasson segítséget. Csak az a kép ne ugrana be a közelmúltból, amikor még a köztársasági elnökkel is a zárt kórházkapu előtt bénázott az intenzív mentő... De jó, mindenhová tíz perc alatt. Pista bácsit megmentik, s csak akkor kapja meg majd a második infarktust, ha kiszámlázzák az elsőért nyújtott gyors segítséget. A miniszter úr szerint egész Európa irigyelni fog bennünket. Én egyelőre csak Mari nénit sajnálom Csóványostanyán, ha épp a legrosszabbkor támad rá a Végzet, ha a gyorsmentő – különféle okok miatt – csak akkorra érkezik meg, amikor már semmi sem fáj többé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?