Szaki a nagypolitikába

Sokáig úgy tűnt, a 20. század első harmada tájainkon is visszavonhatatlan igennel válaszolt arra a kérdésre, vajon a munkavállalók tömege képes-e úgy megszerveződni, hogy képviselői a nagypolitika eszközeivel is hangot tudjanak adni azok érdekeinek, akik létfenntartásuk érdekében kénytelenek munkaerejüket áruba bocsátani.

Szlovákia politikai és erkölcsi válságát mi sem bizonyítja hitelesebben, mint az a tény, hogy a rendszerváltás 14. esztendejében azt vitatja az ország szellemi elitje, hogy az európai politikai szokásokkal vajon kompatibilis lenne-e a szakszervezetek önálló politikai erőként való jelentkezése.

Jó lenne a kérdést elméletinek tekinteni. Kapásból nemmel válaszolhatnánk rá. Hozzátéve, hogy erre valók a szociáldemokrata irányultságú pártok. Ők hivatottak a baloldali gondolkodású munkavállalók érdekeinek politikai megjelenítésére. Vagy a keresztényszocialista politikai képződmények a konzervatív ízlésűekére. De nem teóriáról van szó, hanem nagyon is életszagú gyakorlatról. Ugyanis a „szakszervezetek feladata a munkavállalói érdekek védelme” típusú érvelésre ott az ellenérv: térségünkben Szlovákia az egyetlen olyan ország, amelyben bekövetkezett a baloldal teljes önfelszámolása. Igaz, a KSS él és virul, csak éppen semmi köze a korszerű baloldalisághoz.

Tényekkel bizonyítható, hogy a szlovákiai szakszervezetek politikai erőként történő fellépésének lehetőségét a Munka Törvénykönyve parlament általi átfogalmazása után vetették fel. A munkajog módosításának módja egyértelműen mutatja az országló jobboldal színvonalának szánalmasságát. Ha legalább a létfenntartási ösztön működne a koalíció négy pártja valamelyikében! Akkor talán akadt volna politikus, aki a munkajog jobboldalasításakor figyelmeztet arra, hogy a munkáltatók látványos előnyben részesítésének és a munkavállalói jogok leépítésének csak az lehet az eredménye, hogy Dzurinda csapata a legközelebbi általános választásokon csúfos vereséget szenved.

Nem arról van itt szó, hogy ez a garnitúra megérdemli a sajnálatot. Az aggasztó, hogy baloldalon nincs olyan politikai erő, amely életképes alternatívája lehetne a szociálisan teljesen érzéketlen kormánynak. A jobboldali törvényhozók a munkavállalók teljes kiszolgáltatásával, a munkáltató általi felmondás liberalizálásával, a korábban szerzett jogok felszámolásával próbálják elbájolni, Szlovákiába csalogatni a nyugati tőkét, amelynek tulajdonosai nagyon is tisztában vannak vele, Európa szerencsésebb országaiban mit jelentenek a szakszervezeti jogok. Ez a garnitúra csak arra épít, hogy a baloldalon nincs politikai erő, amely a helyébe lépne. Az ilyen magatartás nem a munkavállalók és a munkáltatók közötti megértést szolgálja, hanem lázadáshoz vezet. Megtörténhet, hogy a szakszervezet megkísérli az önálló politikai erőként való fellépést. Ez azonban nem megoldás. A megoldást csak egy erős baloldali párt jelenléte jelentené, amelynek a szakszervezet természetes szövetségese lenne.