Strukturális probléma

Szlovákia 2013-g 11 milliárd eurónyi strukturális támogatást kap Brüsszeltől, melynek az ország strukturális lemaradásainak leküzdésében kellene segítenie. Az EU nemes szándékaihoz képest a helyzet azonban úgy fest, hogy az ország csaknem teljes évi költségvetését kitevő összeg a leginkább a kormánypárt(ok) strukturális lemaradásait fogja enyhíteni, de azokat nagyon.

Az MKP bizonyára nem téved, ha azt gyanítja, a kormány pártalapon fogja elosztani az európai pénzeket, s az sem tűnik kevésbé hihetőnek, hogy a magyar intézményeknek valami miatt sokkal nehezebb lesz támogatáshoz jutniuk az elkövetkező időszakban.

Az eurómilliárdok merítését azonban a kormánypártok egymás közti küzdelme is lassítja. Érthető, hogy a Smer és az SNS is (a HZDS valahogy kiesett a játékból, félteni azért nem kell, biztos talál alternatív forrásokat) saját ellenőrzésük alá vonnák a EU-alapok feletti őrködést. Az ilyen hatalmas pénzösszeg feletti rendelkezés lehetősége jóllehet soha vissza nem térő alkalom a párt, és a párthoz közel állók érdekeinek kielégítésére. S hogy a kormánykoalíció tagjainak nincsen gondjuk pártjaik jótevőit közpénzekkel honorálni, arról ékesen tanúskodik a földalap-ügy, de mesélni tudna a Smer-közeli Ikores cég is, hogy csak kettőt említsünk.

A gond igazából abban van, hogy az európai szinten hatalmas összegeket felemésztő strukturális támogatások rendszere lehetővé teszi a pártpolitikai célokra történő visszaéléseket. Ne legyenek illúzióink: Szlovákia ebből a szempontból minden bizonnyal nem kivétel, az EU-s kassza bőkezűsége Európa-szerte túl nagy csábítás a pártok számára. S nem is kell feltétlenül a szó szoros értelmében vett csalásokhoz folyamodni, elég elegánsan úgy igazítani a pályázati feltételeket, hogy azok megfeleljenek a kellő érdekeknek. Hivatalnok legyen a talpán, aki Brüsszelből képes leleplezni az efféle fondorlatokat. Arról nem is beszélve, hogy az ellenőrzés hatékonyságának növelése további kiadásokkal jár, olyannyira, hogy hosszú távon az adminisztratív és kontroll-költségek megközelíthetik a valóban támogatásra szolgáló összeget.

Feltehetjük a kérdést, hol maradnak az EU nemes céljai, az egyes régiók közti fejlettségi különbségek kiküszöbölése, a lemaradottak felkarolása. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a döntéshozók közül – nemzeti kormányok, Európai Bizottság – igazából senkinek sem érdeke, hogy változtasson a jelenlegi helyzeten, hiszen valamennyien a pártpolitika „delegáltjai” (az európai biztosokat is pártok jelölik). Elgondolkodtató tehát a liberális álláspont, miszerint bármilyen, közpénzből történő támogatás csak a szabad piac torzításához és korrupcióhoz vezet. A szlovákiai példa is azt támasztja alá, hogy éppen ez a strukturális alapok legnagyobb strukturális problémája.