SME

Észak és dél – egy ország két arca címmel arról közöl riportot a napilap, hogy milyen különbségek vannak Szlovákia északi és déli része között. Leírja, hogy az északi falvakkal ellentétben délen a községek általában hagyományos központtal rendelkeznek, hiszen a falu közepe táján van az iskola, a templom, az üzlet.

Észak és dél – egy ország két arca címmel arról közöl riportot a napilap, hogy milyen különbségek vannak Szlovákia északi és déli része között. Leírja, hogy az északi falvakkal ellentétben délen a községek általában hagyományos központtal rendelkeznek, hiszen a falu közepe táján van az iskola, a templom, az üzlet. A napilap riportere ellátogat Helembára (Érsekújvári járás). „Gáz máig nincs a faluban, de fából csak feleannyit tüzelnek el, mint például Árvában. Minden második kertben fóliasátor áll, madzagon ganétól piszkos munkaruha lóg. A földekről még gyűjtik a termés utolját és elraktározzák” – írja. A riport ezzel a következtetéssel zárul: „Az észak és dél közti különbségek továbbra is megmaradnak. A múltban és ma is északon több krumplit ettek-esznek, míg délen néha kacsát, libát is. A politikai elkülönülés több mint szembetűnő. Északon szlovák nacionalista pártok, délen magyar párt. Továbbra is nagyok a különbségek az építkezésben és az emberek viselkedésében is” – írja a lap. „A különbségek észak és dél között sosem fognak teljesen eltűnni. Más a természet és más az emberek természete is, amit nem lehet csak úgy megváltoztatni” – nyilatkozta Soňa Kovečevičová társadalomkutató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?