Edzőváltások és nagy visszatérők a Premier League-ben

Angliában a 2023–2024-es szezonban mindössze három Premier League-menedzsert menesztettek: Paul Heckingbottomot (Shef­field United), Steve Coopert (Nottingham Forest) és Roy Hodgsont (Crystal Palace). Ezek után meglepő, hogy mennyire felpörgött a 2024–25-ös idény, hiszen lapzártánkig hat változás is történt.

Első kirúgott menedzserként Erik ten Hagnak kellett távoznia a Manchester Unitedtől azt követően, hogy csapata október 28-án 2–1-re kikapott a West Ham Unitedtől. Miután Ruud van Nistelrooy néhány meccsre beugrott, a lisszaboni Sportingtól érkező Rúben Amorim kapott állandó szerződést november 11-én.

A Leicester City menedzsere, Steve Cooper volt a második PL-főnök, akit elküldtek a Chelsea ellen 2–1-re elveszített bajnoki után. Utódja éppen Van Nistelrooy lett, akinek nem kellett sokat várnia, hogy új állást kapjon.

Aztán a Wolverhampton Wanderers felmentette Gary O’Neilt a feladatai alól, miután 2–1-re elbukott az újonc Ipswich Town ellen. A csapat következő menedzsere Vitor Pereira lett. Még aznap Russell Martin is elveszítette munkáját, miután a Southampton megalázó, 5–0-s vereséget szenvedett a Tottenhamtől. Miután az újonc az első 16 meccséből csak egyet nyert meg, indokolt volt a váltás, más kérdés, hogy Ivan Juric eddig négy bajnokin egy pontra volt képes.

West Ham: Lopetegui helyett Potter

Január 8-án a West Ham is elküldte edzőjét, Julen Lopeteguit, aki annak ellenére, hogy 140 millió eurót költött nyári átigazolásokra, képtelen volt összerakni egy ütőképes csapatot. A londoniak 20 forduló alatt hat győzelmet arattak és öt döntetlent játszottak, a 23 pont pedig csak a 14. helyhez elég. Lehet, Lopetegui maradhatott is volna a kilenc vereség ellenére, de hát ezek milyen zakók voltak?! A topcsapatok sorozatban gázoltak át együttesén: a Chelsea 3–0-ra, a Tottenham 4–1-re, az Arsenal 5–2-re, a Liverpool 5–0-ra, míg a botladozó Manchester City 3–1-re és 4–1-re páholta el.

„A 2024–2025-ös szezon első fele nem volt összhangban a klub ambícióival, ezért a klub a céljainak megfelelően cselekedett” 

– írta közleményében a West Ham.

A Real Madrid és a Wolves korábbi edzőjét májusban nevezték ki David Moyes helyére, aki szerződése lejárta után a tavalyi szezon végén távozott a klubtól. Lopetegui azt a feladatot kapta, hogy támadóbb játékstílust valósítson meg, miután a vezetők és a szurkolók többségét frusztrálta,, hogy Moyes kissé megkövesedett stílust és pragmatikus, célra törőbb megközelítést válasz­tott, ami egyébként 43 év után hozott újabb trófeát, egy Konferen­cialiga-sikert hozott a konyhára.

Az utód Graham Potter lett, aki eleinte egyetemi csapatoknál foglalkozott a játékosok fejlesztésével, majd 2011-ben a svéd negyedosztályú Östersund edzője lett. Ott kiderült, nem is akármilyen érzéke van az edzői munkához: csapata 2011-ben megnyerte a negyed-, 2012-ben a harmadosztályt, majd 2015-ben a második helyen zárt a Superettanban, ezzel története során először felkerült a svéd élvonalba. Ott egy Svéd Kupa-győzelem mellett 2017-ben az 5. helyet sikerült megcsípni, ami Európa-liga-szereplést ért.

Potter 2018-ban tért vissza Angliába, ahol egy szezon erejéig a Swansea City menedzsere lett, majd szerződtette a Brighton, amelyet szezonról szezonra rakott össze. Egy 15., 16., majd 9. helyezés után a 2022–23-as idényben hat forduló után a 4. helyen állt, amikor a szakembert elcsábította a Chelsea.

Ott azonban egy teljes szezont sem töltött ki, amikor 2023. április 2-án kirúgták, csapata csak a 11. helyen szerénykedett. Hogy a másik londoni csapattal mire jut, még a jövő zenéje, az biztos, hogy rosszul nyitott, hiszen a West Ham a hétvégén 2–1-re kikapott az Aston Villától és kiesett az FA-kupából.

Everton: Dyche helyett Moyes

Január 9-én jött a következő, eleddig utolsó edzőváltás a szezonban: az ugyancsak botladozó, 19 meccsén mindössze 17 pontot gyűjtő Everton bejelentette, hogy megvált Sean Dyche menedzsertől. Nem meglepő a váltás, hiszen a liverpooliak a legutóbbi tizenegy bajnokijukból mindössze egyet tudtak megnyerni.

Érkezett az a David Moyes, aki egykoron, 2002 és 2013 között csodás éveket töltött a Mersey partján. Ugyan 2004 tavaszán megcsapta a kiesés szele a csapatot, végül a 17. helyen zárt, onnantól kezdve mindössze egyszer csúszott ki a legjobb tízből, nyolc alkalommal pedig a 4–8. hely valamelyikén zárt.

A skót szakemberben látta Sir Alex Ferguson utódját a Manchester United, ám a váltással egy lejtmenet vette kezdetét. Manchesterben első évét sem tölthette ki, majd kirúgták a spanyol Real Sociedadból is, hazatérve Angliába pedig kiesett az élvonalból a Sunderlanddel. A West Ham United aztán kis zökkenőkkel, de csak meghozta a részsikereket. Előbb 2017–18-ban fél évet kapott a londoniaknál, majd másfél évvel később ismét benne látták a megmentőt. Ő pedig addig dolgozott, amíg csapata 2020–21-ben a hatodik, egy évvel később a hetedik lett – ez volt az első alkalom a klub történetében, hogy a klub az első hét között végzett két egymást követő szezonban.  

A csúcsot a 2023-as Konferencialiga-győzelem jelentette, de aztán a szurkolók kikezdték, ő pedig tavaly nyáron búcsút vett a klubtól.

„Tizenegy csodálatos és sikeres évet töltöttem az Evertonnál, és nem haboztam, amikor felajánlották, hogy újra csatlakozhatok ehhez a nagyszerű klubhoz” 

– mondta a 61 éves skót, aki most két és fél éves szerződést írt alá a Goodison Parkban.

A lapok nem felejtették el megemlíteni, hogy irányításával az Everton 2009-ben bejutott az FA-kupa döntőjébe, a 2004–2005-ös negyedik helynek köszönhetően Bajnokok Ligája-selejtezőt vívhatott. Ráadásul ő volt, aki először lehetőséget adott az élvonalban Wayne Rooney-nak, és több olyan játékost szerződtetett – például az ausztrál Tim Cahillt és a belga Marouane Fellainit –, akik a klubtörténelem nagyjai közé emelkedtek.

Az biztos, hogy lesz feladata, mert számadatok szerint gyalázatosan teljesít az Everton. A csapat története során mindössze három szezonban szerzett kevesebb gólt 19 meccs után (most 15-nél jár). Nem is csoda, hiszen összesen 63, kaput eltaláló lövése volt, ez a második legalacsonyabb szám a Southampton 58-a mögött. A meccsenkénti 0,79-es gólátlaga 13 szezon óta a legalacsonyabb.

Ki lesz Deschamps utódja?

Ilyen mozgalmas brit napok után érdekes hír érkezett Franciaországból is: múlt szerdán Didier De­schamps megerősítette, hogy a 2026-os labdarúgó-világbajnokság után leköszön a válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

„2012 óta vagyok itt, 2026-ig, a következő világbajnokságig tervezek. Ott ér véget, mert valamikor véget kell érnie. Ezt már letisztáztam magamban. Végig ugyanazzal a kedvvel és szenvedéllyel dolgoztam azért, hogy a francia válogatottat a legmagasabb szinten tartsam, de 2026 a legjobb idő a befejezésre” 

– mondta a TF1 televíziós csatornán az 56 éves szakember, aki 165 mérkőzésen ült a kispadon és eddig a leghosszabb ideig irányította a francia válogatottat, amellyel 2018-ban világbajnoki címet ünnepelhetett.

A szakember a sportág harmadik olyan alakja – a brazil Mario Zagallo és a német Franz Beckenbauer után –, aki játékosként és edzőként is világbajnok lett.

A nagy kérdés, hogy ki lehet az utódja, ám erről a nemzetközi és a francia sajtó egyöntetűen úgy vélekedik: nem véletlen, hogy Zinedine Zidane nem vállalt el az utóbbi időben semmit. Ám amikor felröppent, hogy Deschamps ideje lejárt – például a tavalyi Európa-bajnokságot követően rengeteg kritikát kapott csapata játékstílusa miatt –, akkor Zizou neve mindig ott volt, mint lehetséges utódé.

A francia válogatottal 1998-ban világbajnokságot és 2000-es Eb-t nyerő egykori csapatkapitány 2021-ben dolgozott legutóbb, akkor a Real Madridnál, ahol három Bajnokok Ligája- és két La Liga-címet nyert.

„Van egy nagyon sajátos szerelmi történet közte és a válogatott között, szerintem elkerülhetetlen, hogy favoritként számoljanak vele a szövetségi kapitányi poszton” 

– jelentette ki egy BBC-s podcastben Julien Laurens francia futballszakértő. Hozzátette, Zidane mellett még egy dolog szól, az Mbappé-faktor. „Nem Kylian fogja eldönteni, hogy ki legyen a következő francia kapitány, de ha találnak valakit, aki jó kapcsolatot ápol vele, az már nyerő lépés lenne. 15 éve a Real Madrid nagyköveteként Zinédine megpróbálta leigazolni a 13 éves Mbappét, szóval kettejüknek van közös múltjuk.”

Egy másik esélyes a korábbi francia csatár, Thierry Henry, aki dolgozott már Monacóban, az MLS-ben szereplő Montreal Impactnál, majd két alkalommal segítette asszisztensként a belga nemzeti csapatot is. 2023-ban az U21-es francia válogatott szövetségi edzője lett, amelyet a párizsi olimpián ezüstéremig vezetett. A játékok után aztán lemondott.