Se politikai, se emberi akarat színházügyben?

A nemzeti lét, az önazonosság megőrzésének egyik fontos alapeleme a kultúra.

Az egyéni és közösségi élet szerves részét képezi mind a kulturális örökség megismerése, megőrzése, fejlesztése és továbbadása, mind pedig az új értékek teremtése, az alkotói munka hathatós segítése, illetve támogatása. (Ez két mondat volt az MKP programjából.)

Bruttó 11 073 korona, mínusz legkevesebb 19 százalék adó. Ami megmarad: a kassai Thália Színház dolgozóinak átlagkeresete az év első öt hónapjában. Miközben az állami – vagyis még mindig a minisztériumhoz tartozó – színházak alkalmazottainak átlagjövedelme ugyanebben az időszakban csaknem 22 ezer korona volt. És ez még nem minden.

Szlovákiában az állami és megyei szintű önkormányzati színházak 2003-ban összesen 800 millió korona támogatást kaptak. Mivel az ország lakosságának 10 százaléka magyar, a magyar nyelvű színjátszás – arányosan – 80 millió koronát érdemelne. A tények azonban a következők: a komáromi Jókai Színház 20, a kassai Thália Színház 10 millió koronát kapott. Felmerül a kérdés: hol van a hiányzó 50 millió?

Finnországban, ahol a lakosság 6 százaléka (mintegy 300 ezer fő) svéd anyanyelvű, hat állandó svéd színház működik. Három Helsinkiben, egy Turkuban, egy Vaasában, egy pedig – a svéd nyelvű gyermek- és ifjúsági színház – Espooban. Vagyis míg Szlovákiában egy magyar színháznak megközelítőleg 260 ezer potenciális nézőt kell ellátnia, a finnországi svéd színházak esetében ugyanez az arány csupán 1 az 50 ezerhez. Arról már ne is beszéljünk, hogy a helsinki színművészeti főiskolán a színész szak svédül is elvégezhető.

De térjünk vissza Szlovákiába. A Magyar Koalíció Pártja hat éve kormánytényező. Vajon mi az oka annak, hogy hat év alatt sem sikerült kidolgozni és elfogadtatni egy olyan átfogó törvényt, amely a kisebbségek kulturális jogairól, illetve kultúrájuk – korrekt – támogatásának rendszeréről rendelkezik? A válasz persze sejthető: „nincsen rá politikai akarat”. A kérdés csak az, hogy emberi van-e.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?