Sántít a forma és sántít az érvelés is

Egyre kevesebben hisznek neki, holott mindent megtesz annak érdekében, hogy féligazságaival, csúsztatásaival meggyőzze az embereket. A múlt héten többször is szerepelt a képernyőn, s bár egyszer sem volt méltó ellenfele, gyengén teljesített. Sokat beszélt, de keveset mondott. Ebben hasonlít Mečiar volt kormányfőhöz. „Uralkodása” idején felhívtam egy HZDS-pozitív szlovák kolléga figyelmét arra, rögzítse szalagra vezére beszédét, majd lassítva hallgassa vissza. Utaltam arra, hogy a nagy szónoktól nem fog hallani egyetlen befejezett mondatot sem. Rudolf Zajacot hallgatva ugyanez a helyzet, száját egyetlen egy épkézláb mondat sem hagyja el. És úgy mint Mečiarnál, nem csak a forma, a tartalom is sántít. Vasárnap többek között azzal etette a jó népet, hogy a minisztérium hatáskörébe tartozó „állami” kórházak vannak rossz anyagi helyzetben, főleg a túlfoglalkoztatás okán. Állította, hogy ezt a gondot már maguk mögött tudják a kisebb megyei, kisvárosi egészségügyi intézetek, holott tudnia kell, hogy országos viszonylatban a kórházak zöme halódik. Lehet, hogy a túlfoglalkoztatás is nyomasztja őket, de legfőbb gondjuk az, hogy az állam elodázza a felhalmozódott adósságaik rég ígért rendezését. A Veriteľ Rt. létjogosultságát azzal bizonygatta, hogy a múltban a kórházak másra használták fel, vagy eltüntették az adósságrendezés címén kapott milliárdokat. Arról, hogy mely intézetekben történtek ilyen visszaélések, nem beszélt, pedig tettesek nélkül nincs hitele állításának.

Felháborító, ahogy Zajac az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtók anyagi követeléseire reagál, de az is, hogy a lényeget hallgatja el: a patikusok a kiadott gyógyszerekért, az orvosok az elvégzett vizsgálatokért, a kórházak a betegek ellátásáért (a minőségről ne beszéljünk, mert tájainkon ez nem befolyásolja a juttatás nagyságát!) nem kapják meg pénzüket az egészségbiztosítóktól. Amelyek viszont azzal érvelnek, hogy a biztosítási illetékekből nem tudják állni a dráguló betegellátást. És hogy vannak állami és magáncégek, amelyek nem fizetik a társadalombiztosítást. Nem tegnaptól, évek óta. És a kormány az általa biztosítottakért a tényleges kiadások elenyésző részét fizeti csak. De erről Rudolf Zajac szemérmesen hallgat, mert miért piszkálja a kormányt, melynek tagja?! Úgy tűnik, hirtelen megfeledkezett arról, hogy nem is olyan régen egészségügyi magáncége ugyancsak követelte a számlák időbeni térítését! Egészen biztos abban, hogy a „felelőtlennek” tartott kórházigazgatók tartozásaik rendezésekor – a bársonyszékbe kerülő miniszternek nyalva – nem (volt) cégének számláit fizették ki soron kívül?

Nem vitás, rendet kell teremteni az ágazatban, a pazarlás megszüntetésével együtt. Ha igaz a híresztelés, hogy a miniszter tanácsadóit eddig 25 millió koronás juttatásban részesítette, hogy „kedvence” megkapja az éves átlagkeresetet – havonta, hogy a sokat bírált törvény(ek) megalkotójának munkadíja néhány millió korona (mellesleg a megbízatást a tárca nem pályáztatta meg) , akkor milyen takarékossági megszorításokról beszél a tárcavezető? Miért várja a patikusoktól, orvosoktól, egészségügyi intézetektől, hogy hitelt nyújtsanak az államnak, ráadásul késedelmi kamatok nélkül? Hogyan kötelezhet bennünket, hogy a különféle hozzájárulások mellett még nagyobb arányban vállaljuk át a betegellátás anyagi terheit? Hol a határ?!