Roma exodus

Nagy megelégedéssel nyugtázom, hogy kormányunk tegnapi ülésén ismét elővette a cigánykérdést, azaz a roma problematikát – kinek hogy tetszik. Azt, hogy hány roma él az országban, senki sem tudja, még a miniszterelnök-helyettes sem. Ahány szociológus foglalkozott az üggyel, annyiféle adat látott napvilágot. A gond nem is a létszámmal van, habár azért ez sem mellékes. Sokkal inkább azzal, hogy a többségi társadalom egésze még ma sem tudja, hogyan viszonyuljon a roma kisebbséghez. A második világháborút megelőzően a romák kirekesztettek voltak; amelyikük feladta a vándor életmódot és letelepedett, azt a hagyományokhoz ragaszkodók közösítették ki. A szocialista rendszer bérházakat, néhol egész lakótelepeket emelt nekik, melyek igaz, hogy romokban ugyan, de ma is állnak. Kiderült, a letelepítésnek álcázott elkülönítés inkább ártott, mint használt. Jelenleg a „Romák Integrálása” fedőnevet viselő akció zajlik.

Miközben a szlovákiai romák – pénzzé téve mindenüket – már a tejjel-mézzel folyó Európai Unió felé kacsingatnak, miközben Csehország új vasfüggönyt épít és naponta toloncolja vissza őket, és miközben a rendőrség és a „romaügyi megbízottak” szeme láttára és tudtával az uzsorások naponta ezreket sodornak az éhhalál küszöbére, a kormány arról dönt, hogy a még létre sem hozott, a romák integrációjáért felelős hivatalt beolvassza-e a romaügyi kormánybiztosi hivatalba. Állítólag ez hatalmas megtakarítást jelentene.

Ha engem kérdeznének, aki a romákat a tőketerebesi cigánysorról, a tiszacsernyői nyomornegyedből és az elhíresült pozsonyi „Pentagon” nevű gettóból ismerem, azt javasolnám, hogy vonják össze a két hivatalt. Aztán mindkettőt szüntessék meg, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek nem a romák, hanem a nagypolitika érdekeit képviselik – az ország határain kívül és belül egyaránt.