Reformtalanul

Mit is várhattunk volna egy populizmustól hemzsegő témában egy kisebbségi kormánytól. Még csoda, hogy az iskolai hitelekről szóló törvényt – amely egyébként a tandíjat is bevezette volna – csak egy szavazat különbséggel vetette el a parlament. Azon sem kellett volna csodálkoznunk, ha alig akadt volna támogatója Fronc miniszter reformcsomagja első törvényjavaslatának. A reformtörvények egyébként is az ország történetének legrosszabbul kommunikált indítványai. Az emberekben Zajac egészségügyi csomagjából csak a 20 és 50 koronások maradtak meg, míg a Fronc-féle csomag csak és kizárólag a tandíjról lett ismert. Pedig ugyanúgy, ahogy az egészségügyi reform, a felsőoktatási sem csak erről szól. Sőt, jóformán egyáltalán nem erről.

A reformtörvények nagy részének ellenzői társadalmi igazságosságról, az eddig olcsó vagy fizetetlen szolgáltatások drágulásáról beszélnek. Pedig nincs igazuk. Az egészségügyben egyrészt semmi nem ingyenes, hiszen biztosítást fizetünk, méghozzá adójellegű, kikerülhetetlen és behajtható biztosítást – kötelezően. A szakképzettebb szolgáltatások pedig nem számítanak – és a szocializmusban sem számítottak – közkincsnek, azok eléréséhez protekcióra és nagyon kemény csúszópénzekre volt szükség. Az oktatás sem kivétel, az egyetemi felvételik „áráról” például két évvel ezelőtt a Domino fórum című hetilap listát hozott nyilvánosságra, s az egyetemek vezetői még csak nem is tiltakoztak. A diploma esetenként komoly befektetés, s legalábbis azokon a szakokon, amelyek elvégzése után komoly karriert lehet befutni, bizony százezrekre rúgott a felvétel borítékban átadandó ára. Hogy kit mennyiért műtenek, mennyiért lehet ma egy-egy hivatalban valamit elintézni, arról regényeket lehetne írni, a korrupció lassan latin-amerikai méreteket ölt, de minden reformpróbálkozás azon bukik meg, hogy a legrosszabb végénél kezdik. Zajac a húszkoronásoknál, Fronc a tandíjnál.

Persze az ellenzők és a kommentátorok néha egy-egy indítványt elolvashatnának legalább a harmadik sorig. Csakhogy akkor nem lehetne sztrájkkészültséggel fenyegetődzni és olyan nyilatkozatokat világgá engedni, mint a héten a parlamenti szavazás után. Aki igazságtalanságról papol a világ legigazságtalanabb közszolgálati rendszerében, az vagy érintett (a már tanuló diákok, az egyenlősdiben halászó orvosok, az alkalmazkodni képtelen előadók), vagy csak kihasználja a kormány kimondottan rossz kommunikációs politikáját saját politikai céljaira.

A parlament leszavazta Fronc miniszter indítványát. Lehet örülni, nem lesz tandíj. De lassan nem lesz konkurenciaképes iskola sem. Amely nélkül sem spanyol, sem ír csoda nem várható.

A szerző a Vasárnap főszerkesztője