Reformra van szükség, vagy csupán kevés a pénz?

Az állami tanfelügyelői hivatal az elmúlt napokban tette közzé a 2001/2002-es tanévről szóló jelentését. A dokumentum leszögezi, hogy a tanítási órákon a hagyományos oktatási módszerek dominálnak; az iskola elhanyagolja a tanulók önállóságra való nevelését és alkotóképességének fejlesztését; a diákok számára gondot jelent az elméleti tudás gyakorlati alkalmazása; a szakiskolák többsége nem rendelkezik korszerű taneszközökkel; a tankönyvellátás elégtelen stb. A jelentés negatívan értékeli az iskolavezetők hospitációs tevékenységét is, az óralátogatásokat pedig rendszertelennek és formálisnak tartja. Az iskolavezetők és a szakközépiskolák tanárai viszont másképpen vélekednek. A közelmúltban egy szakmai találkozón vettem részt. A jelenlevők a szakképzés jelenlegi helyzetét elemezték, és megállapították, hogy az oktatás színvonala jó, gyökeres változtatásra nincs ok, de iskoláinknak több pénzre lenne szüksége. Az egyetlen gond tehát az, hogy kevés a pénz. Megdöbbentő leegyszerűsítése ez a problémának, és azt igazolja, hogy szívesen lubickolunk a langyos vízben. Elégedetlenkedünk, de a kényelmünket nem szívesen adjuk fel. Félünk a változástól, mert megváltozni kényelmetlen és az eredmény bizonytalan. A változás, a változtatás ellenállást fejt ki mindenütt a világon és minden szakmában. Az oktatásügyben, az iskolákban is. Horn Gábor egy szakmai találkozón a magyar közoktatással kapcsolatban szögezte le – de véleményem szerint Szlovákiára is érvényes –, hogy „bármilyen furcsán hangzik: a több pénz esetleg még árthat is, mert konzerválja a jelenlegi viszonyokat”. A közoktatás jelenlegi helyzete viszont enyhén szólva kívánnivalókat hagy maga után. Ezt igazolja a 2001/2002-es tanévről szóló jelentés is. Nagy űr tátong a szlovákiai és az európai uniós iskolarendszer között. Ezt a helyzetet viszont nem lehet változatlanul hagyni, hiszen 2004. május 1-jén Szlovákia is az EU tagjává válik. Újra Horn Gábort idézve: „Az iskolahasználóknak, különösen a szülőknek látniuk kell, hogy a mai iskolarendszerünk diszfunkcionális, nem arról szól, amiről szólnia kellene; a tanulók frusztráltak, túlterheltek, iskolateljesítményük gyenge (lásd példálűul a Monitor-eredményvizsgálatok eredményeit). Ugyancsak gyenge a kudarctűrő, az egymást elviselő, a játszani tudás, valamint a kommunikációs képességük. A rendszerből hiányzik az alapvető készségek, képességek fejlesztése.” Középiskoláink még mindig központi tantervek alapján dolgoznak, ezért rugalmatlanok. A szakképzési struktúra elavult, nem illeszkedik a munkaerő-piaci igényekhez. Ezt igazolja az is, hogy a szakközépiskolák végzősei gyakorlatilag képtelenek képesítésüknek megfelelő munkahelyet találni. A Kassai kerületben például az elmúlt tanév végzőseinek több mint az 50%-a a munkaügyi hivatalokban kötött ki. Ne áltassuk tehát magunkat. Nem csak a krónikus pénzhiány jelent gondot. Talán még nagyobb probléma az, hogy nem merünk vagy talán nem is akarunk elindulni a reformok útján. Vajon miért?

A szerző a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője