Rablás és sózás

Nem is csoda, gondoljunk csak bele, milyen is lehet az a kormány, amely számára követendő történelmi személyiség egy rabló. Még mielőtt valaki nacionalizmussal vádolna, szeretném leszögezni, kormányzati példaképként ugyanúgy elfogadhatatlannak tartom Rózsa Sándort, mint Juraj Jánošíkot.

A rabló mint példakép már csak azért is zavaró, mert komolyan gondolják az urak. A kisajátítások szabályozásában ugyanis tulajdonjogokat sárba tiporva akarják megmutatni az országnak: lesz autópálya. Eközben csak az a baj, hogy alapvető emberi jogokat sértve olyan szakaszok épülnek fel, amelyeknek még a lesózását sem képes ellátni az állami szektor. E sorok írása közben órák óta jeges két darabka szlovák autópálya (kilométerben kevesebb, mint a bécsi tangenciál), pedig az ónos esőt a szlovák köztévé 48 órával korábban jelezte, s az előrejelzés csak egy órát tévedett!!! Nem feltett szándékom büntetőjogi felősségre vonással veszélyeztetni e lap főszerkesztőjét, de annyit azért engedjünk meg magunknak, hogy nem éppen alaptalanul tételezzük fel: az autópálya építésén úgy látszik, többet lehet lenyúlni, mint a karbantartáson. Mert csak így magyarázható az a kommunista időkre emlékeztető közjószajkózás, amely a kisajátításokat megelőzően is megengedi a magántulajdonban lévő parcellákon az állami beruházásokat, miközben az állam egy olyan elemi funkcióját sem képes teljesíteni, mint néhány kiló só szétszórása a nevetségesen kicsi, létező autópályákon. A főúthálózat tegnapi viszonyait – szíves engedelmükkel – inkább mellőzném, helyszűke okán.

Hogy eközben a hazai magyarság a legpesszimistább (a felmérések szerint legalábbis), egyáltalán nem meglepő. A kormányzat néhány potentátja ugyanis pontosan úgy viselkedik, mint a feleségét és gyermekeit rendszeresen elnáspángoló férj, aki így leplezi férfiasságának hiányából fakadó gátlásait. Az előző kormányokat szidni kontraproduktív lenne, hiszen azok gazdálkodásának eredményeit élik fel a hatalmon lévők. ĺgy jól jön egy (az előzőekben megfogalmazott gátlásokkal rendelkező) honi kvázinapóleon mellet egy miniatűr zsebhitler, s bár ők ketten arra sem méltóak, hogy a pompát és emelkedett hangulatot nélkülöző állami ünnepre meghívást kapjanak, arra azért jók, hogy eltereljék a figyelmet a kormányzat elemi hibáiról s baklövéseiről. A honi polgár – akár szlovák, akár magyar – csak egy módon reagálhat: helyére teszi a dolgokat. Lesózza háza előtt a járdát, hogy ne törje el a lábát sem ő, sem a szomszéd, vigyáz saját vagyonára, és megtakarításaira és a komédiásokat komédiásokként kezeli. Közben megtanulja, hogy Szlovákia itt és most rendelkezik olyan kondíciókkal, amelyek ötven évre meglapozhatnak egy kis Svájcot, ha közben el nem …k (nemzetieknek az őszödi beszédből, a többieknek az ismert székely viccből javasolom befejezni a mondatot). Ezt a pozíciót csak felelőtlen gazemberek nem használják ki. Olyanok, akik a közúti karbantartóknál kiosztott trafikok tulajdonosaitól még egy sózást sem tudnak kikényszeríteni, de a szájuk az nagy. Mint a lesózott bécsi tangenciál.