A napilap szerint már most ismertek azok a tényezők, amelyek a választások utáni szlovákiai belpolitika meghatározói lesznek.
PRAVDA
A napilap szerint már most ismertek azok a tényezők, amelyek a választások utáni szlovákiai belpolitika meghatározói lesznek. Az első az, hogy továbbra is a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom marad a legerősebb párt, ám automatikusan ellenzéki szerepre kényszerül, mert a nemzetközi és hazai politika más forgatókönyvet nem tesz lehetővé számára. A lap szerint a másik meghatározó körülmény az lehet, hogy a kormányalakításról tárgyaló pártok közül a Smer lesz a legerősebb, amely az eddigi parlamenti baloldaltól veszi át a stafétabotot. Harmadik feltételezésként az jöhet számításba, hogy jobboldali kormány alakul a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, a Magyar Koalíció Pártja, valamint a Kereszténydemokrata Mozgalom részvételével, s esetleg az Új Polgár Szövetsége is csatlakozik hozzá. Annak idején, az 1994-es és 1998-as parlamenti választások után gyakorlatilag azonnal világos volt, ki a győztes, idén a lap szerint ez csak jóval a megméretés után dől el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.