Pálinka a sörgyárból

„Na, mit hoztál, anyjukom?” – kérdeztem nejemet, amikor tetszetős reklámszatyrot lóbálva érkezett haza egy meg nem nevezett szlovákiai sörgyárban tartott rendezvényről. „Pálinkát – mondta –, méghozzá milyen klassz csomagolásban!” A tasakból elővett egy dobozt, abból egy karcsú flaskót, benne a kristálytiszta folyadékkal, a közepében pedig – valami hosszú üvegcsőbe ömlesztve – egy maréknyi sörárpával. „Tényleg nagy ötlet – mondom –, de engem speciel a pálinka jobban érdekel. Jófajta lehet, ha ennyire tiszta. Most isszuk meg vagy később?” „Ezt? Dehogy isszuk! Jövő héten lesz Géza bácsi születésnapja, ilyen ajándéknak örül a legjobban. Esetleg beviszem a doktornőnek, tegnap is soron kívül fogadott.” A szép flaskó tehát dobozostól a bárszekrénybe vándorolt, hogy ott várja meg Géza bácsi szülinapját vagy az esedékes doktornő-látogatást.

Két nap múlva azonban váratlan vendégeink érkeztek. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, spájz, hűtő üres, sehol akár egy zacskónyi ropi. A bárszekrényben viszont ott lapult a sörgyári pálinka! Felhasználásának módja ezennel eldöntetett. Elővettem, kinyitottam és töltöttem a gyorsan kirakott stampedlikba: „Gyerekek, először is iszunk egyet a találkozás örömére, a többit majd meglátjuk.”

Udvariasságból őket hagytuk elsőként kortyintani, így jól láthattuk arcukon a döbbenetet. Utána a zavart, amikor lopva egymásra néztek. „Mi van? Ennyire erős vagy ennyire gyenge?” Néhány másodperc után Jenci barátom, a férj válaszolt: „Inkább az utóbbi. Ez ugyanis víz.”

Megkóstoltam. Tényleg az volt. Csap-, kút-, eső- vagy desztillált víz, nem tudom, de víz. A sörgyár ajándéka, sörárpával a közepébe.

Mégiscsak Géza bácsi lett volna a legmegfelelőbb célszemély. Ő ugyanis – miután sokkos állapotából magához tér – legalább az árpát odaadhatta volna a nyulainak...