Jókai-emlékév: Mit adott Jókai? (Csehy Zoltán gondolatai)

Jókai sokkal többet adott, mint kapott. Mikszáthnak az anekdotával űzött kétélű játékot, Krúdynak a leírás, a nosztalgia, az emlékezés hedonizmusát. Móricznak a leszámolási vágyat a népi világ idealizálásával. Esterházy Péternek a groteszkbe hajló nyelvi kedélyt, de talán még a nevezetes „ontológiai derűhöz” is köze van. Mészölynek a leírás jelentéses makacsságát. Háy Jánosnak a történelmi regény ide-oda görbíthető rácsozatát. A jövő század regényében Sasza asszony (az orosz birodalmat megtestesítő Nihil országának főnöknője) olyan zenekart működtet, mely nem más, mint „emberekből alkotott zenegép”. Nincs innen túl messze Karinthy Faremidója, de a regény bizonyos tájaitól még Babits Elza pilótája sem repül túl messzire. A párhuzamokat még hosszan sorolhatnánk. Az eleven Jókaival kéjes örömmel vagy fojtogató dühvel küzd a magyar próza. 

Jókai egyik szatirikus versében Horatius Jupitertől azt kéri, hogy egy jól menő divatlapot szerkeszthessen, Cicero zsíros jogi állást remél, Apelles pedig fotográfusi csarnokot követel.

 Mit kérne ma egy ilyen szatirikus versben Jókai? Egy telenovella sikerszériájának forgatókönyvírói posztját? Médiamogulságot? Vagy épphogy egy modern mézgazdaságot, ahol nyugodtan olvasgathatná a laptopján Horatiust? Horatiust minden méhesbe! – szoktam tréfálkozva propagálni a nagy antik költőt Jókai nyomán. Az új földesúr legendás jelenete, amikor Garamvölgyi Ádám Horatiust olvas a méhesben, egyszerre feledhetetlenül groteszk és jelentőségteljes. „A klasszikusok nyelvéhez, mint egy ókori azilumhoz menekülünk néha, mikor az újkor civilizációja nagyon szorongat bennünket” – mondja maga a szerző. Ez a megmosolyogtatóan szép jelenet a változatos közép-európai nyelvi, politikai és társadalmi térvesztések és térnyerések nem kevésbé groteszk dinamikájában önmagában véve is érdekes lehet, de általános értelemben is igaz, hogy a zavar, a káosz korában az ember a klasszikusokhoz fordul. 

És érdekes azért is, mert Jókai nyelvét, retorikáját, szövegalakítását eredendően határozza meg a latinos jelleg, az aranykori latin irodalom magyarrá alakított stílusa. A magyar mondat újabb virágkora ez Pázmány nyelvi fordulata után. A latin mint apa-nyelv mai mellőzöttsége sokak számára zárja el egyes Jókai-szövegrészek zsigeri élvezetét, de a humán tudományok „matematikájának” kiveszése az általános oktatási rendszerből egy érvelő, retorikailag képzett értelmiségi típus kiveszését is jelzi. Az, hogy magam is a latin nyelvet választottam a magyar mellé az egyetemen, nem kis részben köszönhető épp Jókainak. Jókaiból tanultuk a történelmet, a szellemességet, a nyelvet, sőt a nyelveket. Egy mai regényben Garamvölgyi alighanem Jókait olvasna, és talán még arra is rászánná magát, hogy uniós pénzből korszerűsítse a gazdaságát.

Jókai a magyar irodalom kartográfusa is: számos helyet, várost, tájat ő vitt fel az irodalom térképére. És mítográfus is, aki nemcsak a múltból, de saját jelenéből emelt eseményeket, egyéneket a mítoszok világába, a kisszerűség és az emberi esendőség fölé. Jókai a fiatalok írója, akik hisznek a szerelem erejében, és abban, hogy a bűnös végül elnyeri méltó büntetését. Akik kellőképpen idealisták, és akik átugorják a hosszadalmas leírásokat és fejtegetéseket. Jókai a középkorúak írója, akik elámulnak a történetmesélés technikáin, és átlátnak Jókai körmönfont célzásain, érzékelik azt a játékot, ahogy közvetett módon leplezi le azt az álomvilágot, melyet előbb nagy műgonddal megteremt. Akik csodálkoznak, hogy Jókai mennyire jártas a korabeli természettudományokban, és követni tudják a fejtegetéseket, képesek élvezni a nyelvi, kulturális sokszólamúságot. Jókai az öregek írója, akik a kedély mögött először a fanyar humor mintázatait veszik észre, akik biztonsággal mozognak az időben és az irodalomtörténetben, akik semmi pénzért se hagynák ki a „hosszadalmas” leírásokat, és úgy élvezik Jókai nyelvének ízeit, mint az aszúbor édes cseppjeit.

Csehy Zoltán
költő, műfordító, irodalomtörténész / a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetője

(A Magyar Országgyűlés a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)