Ötven és a sír között

Kilenc éve megválaszolhatatlant kérdezett valaki: nemzetközi emberjogi fórumhoz forduljon-e, vagy hazai bíróságon tegyen panaszt, amiért a nagyvállalatnál, ahol 30 évig dolgozott, keddről szerdára virradva minden hegesztőnek felmondtak, aki idősebb volt ötvennél. Ismerősöm azóta minden kudarcáról beszámol. Idestova már egy évtizede hiába próbálkozik, sehogy se tudja bebizonyítani, hogy nálunk a nyugdíjaskorhoz közeledő munkavállalót hátrányosan megkülönböztetik. Pakkot kaptam tőle a minap. Tavalyi, tavalyelőtti, múlt heti újságcikkek fénymásolatai voltak benne. Valamennyi publicisztika tárgya: az emberi jogok. Hogyan küzdjünk a faji diszkrimináció ellen, hogyan kell megakadályozni a nők mellőzését a közéletben, mi a teendő, hogy az etnikai kisebbségek életét ne keserítsék meg ordas eszmék követői… Rádöbbentem, milyen felületes újságolvasó vagyok, és elkerülte a figyelmemet, amit ő, a facér hegesztő észrevett: az emberi jogi kérdésekkel foglalkozó publicisták zöme úgy írja alá a nevét, hogy zárójelben még éveinek számát vagy születésének évét is feltünteti. ĺgy: Lapuháthy Zénó (1976). Vagy: Bohumil Tatranský (23). Vajon mit üzen ez a névaláírási gyakorlat? Találgatás helyett hadd ne abból induljak ki, hogy a jelenségről mit gondolok én, hanem hogy miként értelmezi egy gyakorló munkanélküli, akinek, mi tagadás, szüksége lenne egy kis emberi jogi védelemre. Hát még ha a nyugdíjaskorhoz közeledik! Ismerősöm így vélekedik a jelenségről: „Úgy viselik huszonévességüket, mint a kommunista párt veteránjai egykor a Vörös Zászló Érdemrendet.” Figyelmen kívül hagytam, amit már sok propagandista észrevett és érvényesített. Ha kedvenc hetilapomban tíz évig hetenként olvasok utalást arra, hogy a huszonévesség tényét érdemes kirakatba tenni, az ötvenen felüliség állapota pedig minimum rühellni való, maximum nyomós ok arra, hogy az embertől a munkaadója megszabaduljon, akkor ez beszüremkedik a korszellembe, és a fickóskorral való felvágás a társadalmi jólneveltség komponensévé válik. Kedvenc olvasmányom Picasso életrajza. Főképp az a fejezet, ahol a szerző leírja, rajztanára hogyan tanácsolta el más iskolába a 15 éves Pablót: többet tudsz mint én, iskolámban nem fejlődnél tovább. A korszellemtől megriadva fel se merem sorolni, mit festett úgy hetvenévesen a Mester. Azt is felejtsem el, mit tett hetvenévesen Churchill Európáért? Aki húszévesen nyalka huszár hadnagy volt a búr háborúban. Mi lenne a világgal, ha ötvenévesen már csak halni készült volna?