Megerősítette a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szombati berlini kongresszusán, hogy Olaf Scholzot indítják a párt kancellárjelöltjeként a február végén tartandó szövetségi parlamenti választáson.
Megerősítette az SPD, hogy Olaf Scholzot indítják a párt kancellárjelöltjeként
Scholz kancellárt a küldöttek elsöprő többsége támogatta a nyílt, kézfeltartásos szavazáson. Scholz újrajelöléséről még tavaly november végén döntött az SPD heves vitát követően.
Olaf Scholz a pártkongresszuson azt mondta, Németország „válaszúthoz érkezett”, és ha február 23-án rossz irányba kanyarodik, „akkor egy egészen másik országban fognak felébredni”.
„Átkozottul nagy a tét” – fogalmazott a kancellár, hozzátéve, hogy „azért küzdenek, hogy megóvják és megújítsák a »Made in Germany« védjegyet az országban élő normális emberek számára”. A kongresszuson részt vevő 600 delegált hosszú percekig tapsolt Scholz szavai után.
A kancellár az utóbbi három évről csak röviden szólt: elismerte, hogy „talán jobb lett volna, ha előbb véget vet a hármas koalíciónak, és korábban az asztalra csap nemcsak a kulisszák mögött, hanem nyilvánosan is”.
Olaf Scholz nyomatékosan figyelmeztetett a jobboldali populisták és a demokrácia elleni támadások veszélyére. Az Ausztriában kormányalakítással megbízott Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt vezetője kapcsán kijelentette: „nem lehet másképp fogalmazni, ő egy szélsőjobboldali figura”, és Ausztria esete azt mutatja, hogy a helyzet „komoly”. Megjegyezte: Amerikában is vannak olyan erők, amelyek azon munkálkodnak, hogy „a demokratikus intézményeinket romba döntsék”.
A közvélemény-kutatások szerint az SPD messze lemaradva a CDU/CSU pártszövetségtől, illetve stabilan a második helyezett Alternatíva Németországnak (AfD) mögött csak a harmadik legtöbb szavazatra számíthat. Sőt a ZDF országos közszolgálati televízió megbízásából készített, pénteken közzétett felmérés (ZDF-Politbarometer) eredményei szerint a szociáldemokraták akár a negyedik helyre is visszacsúszhatnak a Zöldek mögé.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.