Ferenc pápa 21 csecsemőt keresztelt meg a Sixtus-kápolnában

Ferenc pápa k

Ferenc pápa vasárnap 21 csecsemőt keresztelt meg vízkereszt alkalmából a Sixtus-kápolnában.

Hagyománynak számít, hogy a pápa a vízkereszthez legközelebb eső vasárnap maga is keresztel a mások között Michelangelo falfestményeivel díszített kápolnában, szokás szerint a pápai állam dolgozóinak nemrég megszületett, legfeljebb három hónapos gyerekeit.

A csecsemők sírásának közepette tartott ceremónián a 88 éves katolikus egyházfő vizet csurgatott a gyermekek és a vatikáni dolgozók hozzátartozóinak fejére is folytatva a hagyományt, amely már elődei II. János Pál és XVI. Benedek pápa alatt is fennállt, és a karácsonyi időszak végét jelzi.

Rövid beszédében Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a gyerekek a főszereplői ennek az ünnepnek, fontos, hogy jól érezzék magukat. „Ha sírnak, etessétek meg őket” – mondta kiemelve, hogy „ma a szülők és az egyház maga adja nekik a legnagyobb ajándékot, a hit ajándékát”. Az apák a kereszténység fényét jelző gyertyát kaptak ajándékba. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy ennek a fénynek sosem szabad kihunynia, s bátorította a családokat, hogy nehéz időkben gyújtsák meg ezeket a gyertyákat otthonaikban Isten útmutatását kérve.

A ceremóniát, amelyet eredetileg a Szent Péter-bazilikában tartottak, II. János Pál pápa helyeztette át 1994-ben a Sixtus-kápolnába. Ferenc pápa 2014 óta mintegy 200 csecsemőt keresztelt meg ott.

Ferenc pápa az Úrangyala-imádságon arról szólt, hogy mekkora öröm számára a gyermekek megkeresztelése. A híveket pedig felszólította, hogy imádkozzanak a fiatal párok gyermekáldásáért, s azért hogy megkereszteljék újszülöttjeiket. Megemlékezett ismét a Los Angeles-i erdőtüzek áldozatairól is, és imára szólította az embereket a mentőszolgálatok dolgozóiért is. Felidézte a világszerte dúló konfliktusokat is, s leszögezte, hogy „a háború mindig kudarc”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?