Nem teljesített túl jól a ZSSK, de a MÁV-nál még így is jobb eredményt ért el – Európa legjobb és legrosszabb vasúttársaságait értékelték

vonat zssk

A Transport & Environment jelentése szerint a vasúti szolgáltatásokat Európa-szerte javítani kell. Egy olasz társaság került az élre, míg az utolsó helyet egy francia társaság foglalta el a vasúttársaságok rangsorában.

Előrevetítjük: a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) jegyvásárlási élményének alig akad párja Európában, és ebben az esetben bölcs (vagy legalábis tapasztalt) az, aki rosszra gondol.

Ki készítette a felmérést?

A Transport & Environment kampánycsoport. Céljuk egy olyan fenntartható, zéró kibocsátású közlekedési és energiarendszer létrehozása, amely megfizethető és minimális hatással van az egészségünkre, valamint a környezetre. 

Hogyan? 

27 európai vasúttársaságot rangsoroltak 21 országból. A földrajzi egyensúly biztosítása érdekében a nagy és a kisebb szolgáltatók is szerepelnek a listán. Több, aránylag új vasúttársaságot (pl. Italo, RegioJet), valamint fapados szolgáltatókat is bevontak az értékelésbe (pl. Flixtrain, Ouigo), hogy ezeket össze lehessen vetni a régebb óta operáló vasúti szolgáltatókkal. Az elemzés többnyire a közép- és hosszú távú összeköttetésekre összpontosít.

Transport & Environment

Mik voltak a kritériumok?

8 szempontot vettek figyelembe a vasúttársaságok megítélésében, különböző arányban.

1. Jegyárak (25%): Ez volt a legfontosabb szempont, mivel több közvélemény-kutatás szerint ez az elsődleges tényező a fogyasztói döntésekben. Ráadásul a Europe on Rail felmérése szerint az emberek több mint 70 százaléka úgy véli, hogy a vasúti utazásnak – ugyanazon az útvonalon – általánosan olcsóbbnak kellene lennie, mint a légi közlekedésnek.

2. Különleges viteldíjak és kedvezmények (15%): A kedvezményes jegyek azok számára is elérhetővé tehetik a vasúti közlekedést, akik egyébként nem engedhetnék meg maguknak a normál jegyárat. Plusz ez segíthet az üzemeltetőknek maximalizálni a kihasználtságot (ami környezettudatosabb is).

3. Megbízhatóság (15%): A második legfontosabb tényező a közlekedési mód kiválasztásakor.

4. Foglalási tapasztalat (15%): Ha rossz a felhasználói élmény jegyvásárláskor, az gondot jelenthet. Az adatok azt mutatják, hogy Európában a nemzetközi vonatút foglalása esetén tízszer nagyobb a lemorzsolódási arány, mint a repülőjegy-foglalásnál.

5. Kártérítési politika (10%): Nem mindegy, hogy bármilyen kellemetlenség esetén hogyan kompenzál a vasúttársaság.

6. Utazási tapasztalat (10%): Az út ideje és a komfort fontossága nem szorul magyarázatra.

7. Éjszakai utazás (5%)

8. Kerékpárszállítás (5%)

Transport & Environment

A legjobbak és a legrosszabbak

A vizsgált 27 vasúttársaság közül összesítettben a legjobb eredményt az olasz Trenitalia, a cseh RegioJet és az osztrák ÖBB érte el.

A rangsor hátulján a francia Ouigo, a görög Hellenic Trains és a francia Eurostar végzett.

Az első helyezett Trenitalia 7.6 pontos értékelést kapott, és a több szempont alapján is jól működik. A kerékpárszállításban nem brillírozik ugyan, de ez egy aránylag keveseket érintő problémakör, vagy talán úgy fogalmazhatnánk, hogy egy specifikus réteget hivatott megszólítani.

Ezzel szemben az Eurostarnál akad gond bőven a jelentés szerint, mindössze 4.7 pontot gyűjtött be a társaság. Főleg a magas jegyárak és a megbízhatóság problémás, de az is leviszi a szolgáltató értékelését, hogy nem biztosít éjszakai járatokat.

A ZSSK jobb, mint a MÁV?

Az értékelés szerint igen, a Szlovák Vasúttársaság jobban teljesít, mint a Magyar Államvasutak.

A ZSSK 6.1 ponttal zárt, a MÁV 5.9-el.

Ehhez viszont az is hozzátartozik, hogy a magyar szolgáltató nem bocsátotta rendelkezésre a felmérés készítőinek a késési adatait, ezért a megbízhatóságra 0 pontot kapott.

A szlovák szolgáltató nem volt ennyire „szégyenlős”, szépen beszámoltak késeseikről, így erre 5.7 pontot adott a Transport & Environment.

De nem ez volt az a kategória, amiben a legrosszabbul teljesített a ZSSK:

3.3 pont a foglalási tapasztalatokra nem túl szép eredmény, olyannyira nem, hogy ettől lejjebb már csak a bolgár BDZ és a Hellenic Trains van jegyvásárlás és ehhez kapcsolódók tekintetében.

Az pedig, aki már próbált a vasúttársaságunknál kompenzációt igényelni, nem fog azon sem meglepődni, hogy:

4.2 az értékelése a ZSSK kártérítési szolgáltatásainak.

Ebben Európa legelőnytelenebb országaihoz tartozunk. Nálunk még elképzelni is nehéz, hogy létezik olyan vasúttársaság, pl. Belgiumban (SNCB), amely hajlandó kártérítést fizetni, ha mondjuk egy vonat késése jelentős negatív hatással volt egy utas életére.

Mit lehet ebből levonni?

A Transport & Environment szerint általánosan azt, hogy van hová fejlődni, sőt

az egész ágazat átfogó reformra szorul, mivel a vasúttársaságok szolgáltatásai nem igazán felelnek meg az elvárásoknak.

Azt is hangsúlyozzák, hogy a szolgáltatások minőségének javítása érdekében szorosabb együttműködés szükséges a társaságok, nemzeti hatóságok és az EU között.

Fontos megállapítás még, hogy

az alacsonyabb jegyárak nem mindig jelentenek gyengébb minőséget. A legjobb ár-érték arányt a Trenitalia, RegioJet és ÖBB nyújtja, míg a Eurostar magas jegyárai nem tükröznek jobb szolgáltatást.

Az európai vasúttársaságok pontossága gyakran elmarad az elvárttól; csak 32%-uk ér el 80%-os pontossági szintet.

A kampánycsoport javaslatként felveti annak a lehetőségét, hogy az EU bevezethetne egy egységes digitális jegyfoglalási szabályozást, rendszert. Az pedig magától értetődő ajánlásnak tűnik, hogy a jegyárakat csökkenteni, az utazási élményt javítani kell, ha vonzóbbá akarjuk tenni Európában a vasúti közlekedést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?