Osztogatás és fosztogatás

Még az átkosban betelefonált valaki a jereváni rádióba, vajon igaz-e az a hír, mely szerint a moszkvai GUM áruház előtt élelmiszert osztogatnak. Mire azt a választ kapta, hogy nem osztogattak, hanem fosztogattak. Ami pénteken történt Szlovákiában, az viszont nem vicc. Vladimír Palko belügyminiszter ekkor jelentette be, hogy eljárást indítanak a Nemzeti Vagyonalap volt vezetői ellen, akik a gyanú szerint a valódi érték húsz százalékáért adtak el tíz hazai agrárcéget előre kiszemelt személyeknek. Ugyanezen a napon Robert Fico javaslatára a parlament úgy döntött, hogy a Dzurinda-kabinet harminc napon belül köteles jelentést tenni: milyen intézkedéseket és személyi felelősségre vonásokat foganatosított a titkosszolgálat májusban elhangzott, a tavalyi hazai közállapotokat értékelő beszámolója alapján. Ez a dokumentum megállapítja, hogy tavaly is folytatódott a stratégiai jelentőségű és más állami cégek kifosztása. Tegyük hozzá: ugyanolyan módszerekkel, mint amilyenek miatt Mečiart és holdudvarát évek óta gyanúsítják. Vagyis bizonyos érdekcsoportok javára. Csak most mások tolongnak ama bizonyos vályú körül. A jelentés szerint áron alul adtak el az állami tartalékalapból gabonát is. Magáncégek milliókat kaszáltak a branyiszkói alagút építése során. Két autóbusz-közlekedési cég pedig olyanok tulajdonába került, akik szoros kapcsolatban állnak az alvilággal. A Smer elnöke felháborodottan állapította meg, hogy a kormány tagjai nem tiltakoztak, mintha igyekeztek volna eltussolni az egyértelmű megállapításokat. Az a maroknyi jóérzésű polgár, akit még érdekel az úgynevezett nagypolitika, viszont azon háborodott fel, hogy a kormánypárti képviselők – köztük az MKP parlamenti frakciójának több tagja is – az indítvány ellen szavazott. Öt magyar honatya ennél jobb politikai döntést hozott, amikor legalább tartózkodott. Jómagam Ján Drgonec és Ľubomír Lintner kormánypárti képviselők magatartását tartom a legjobbnak, akik – a törvénytelenség nem lehet ideológia- és pártfüggő alapon – támogatták a javaslatot. Természetes, hogy az ellenzéki képviselő ebből is politikai tőkét kíván kovácsolni önmaga és pártja számára. Miként minden politikus, csaknem minden helyzetben. Gyakran okkal bíráltuk Ficót, de most klasszikus ellenzéki magatartást tanúsított: kihasználta azt a ziccert, amelyről a kormánypártiak tudatosan vagy más események sodrásában megfeledkeztek. És meglovagolta azt a közhangulatot, amely szerint Szlovákiában is véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy bizonyos politikai és gazdasági csoportok még mindig állami vagyonokat fosztogatnak, amiből úgy megtollasodnak, hogy osztogatnak is koncokat a kiszolgálóiknak. Az ilyen jómadarakkal semmilyen formában sem szabad – még koalíciós szolidaritás alapján sem – egy gyékényen árulni. Aki így tesz, az akkora politikai és morális öngólt rúg, amelyről a választópolgár még két év múlva sem feledkezik meg.