Oszama a spájzban

Holnap Bostonban hivatalosan is a demokraták elnökjelöltjévé nyilvánítják John Kerryt, s ezzel megkezdődik a fináléja annak az amerikai elnökválasztásnak, amely új történelmi szakaszt nyit a tengerentúlon. Függetlenül attól, hogy ezt pillanatnyilag tudatosítja-e a világ – és maguk az amerikaiak – vagy sem. A vietnami vereség alapjaiban változtatta meg az amerikai közgondolkodást, önértékelést. Most is hasonló folyamatoknak lehetünk tanúi. Az elnökjelölő konvenciók mind ez ideig hatalmas show-nak, valamiféle népünnepélynek számítottak. Eddig részvételre, együttörömködésre szólították fel a pártok a polgárt, most arra, hogy ne menjen el, az orrát se dugja ki otthonról, sőt ha lehet, hagyja el a várost is. Az amerikai polgár eddig az volt, ami mindig is szerettünk volna lenni itt, Európa közepén: fenség. Eddig sosem merték nyakra-főre igazoltatni az utcán, most zokszó nélkül tűri ezt. Vagyis: most először választanak elnököt Amerikában külső fenyegetés árnyékában.

Mert a terrorfenyegetés az. Mindegy, hogy ez pillanatnyilag valós-e vagy sem, hogy a titkosszolgálati jelentések megalapozottak-e vagy túlzóak. A veszélyérzetet hatásosan belesulykolták az emberekbe. Figyelmen kívül hagyva a pártpropagandát: teljesen mindegy, hogy a januárban hivatalba lépő elnököt Bushnak vagy Kerrynek fogják hívni. 2001. szeptember 11-e átformálta az amerikai közgondolkodást – ezt a demokraták mostani konvenciója jól érzékelteti –, a közhangulat pedig gyakorlatilag uniformizálta az elnök személyével kapcsolatos elvárásokat. Kemény, férfias, az ellenséggel határozottan leszámoló elnök kell. Ezért helytálló az a megfogalmazás, amely szerint a demokrata Kerry akkor győzhet, ha olyan lesz, mint a konzervatív Bush. És ez a lényeg. Eltérések csak az eszközökben lehetnek, például a külpolitikai koncepciót illetően abban, hogy milyen szövetségesi körre támaszkodik az alapvető cél érdekében. Tévedés azt hinni, hogy Kerry majd más politikát folytathat Irakban, mint Bush. Abban az Irakban, ahol jelenleg sok minden éppen az amerikai elnökválasztás befolyásolása miatt történik. Három dolgot az új elnöknek mindenképpen meg kell tennie. Át kell értékelni a szövetségesi politika alakításának prioritásait. Teljesen új alapokra kell helyezni a titkosszolgálati munkát. Gyökeresen meg kell reformálni a világ legerősebb hadseregét, amely alkalmatlan a világcsendőri szerepre. Félreértés ne essék: erre a reformra nem azért van szükség, hogy Amerika csendőr legyen. A jelenlegi amerikai hadsereg a világ bármely államát vagy államcsoportját egy hagyományos értelemben vett háborúban napok alatt le tudja darálni. Lásd a Szaddám-rezsimet. De nem ez a fő feladat a nemzetközi politikában, még akkor sem, ha vannak még Szaddámok. A világ legerősebb, csúcstechnikával felszerelt hadserege egy katonailag nullarizikót jelentő országban képtelen uralni a helyzetet pár ezer rongyos felkelővel szemben. És még azt sem tudja, kik a felkelők. Szóval: a feladat, a reform iránya nyilvánvaló. Egyszerűbb, átláthatóbb lenne a helyzet, ha még mindig az oroszok lennének a spájzban, de hol vannak a régi szép idők?!