Növekvő idegengyűlölet Németországban

MTI–HÁTTÉRNémetországban az idegengyűlölet újabb hullámától tartanak a pártok és társadalmi szervezetek a menekültek növekvő száma miatt.

MTI–HÁTTÉR

Németországban az idegengyűlölet újabb hullámától tartanak a pártok és társadalmi szervezetek a menekültek növekvő száma miatt. A menedékkérőket befogadó állomások elleni támadások száma 2012 és 2014 között meghatszorozódott, évi 24-ről 150-re emelkedett, és egy Szász-Anhalt tartománybeli faluban történt eset miatt napok óta az idegengyűlölet az egyik fő téma. Tröglitzben ugyanis felgyújtottak egy menedékkérők befogadására előkészített lakóépületet, ahol 40 embert akartak elszállásolni. Alig egy hónappal korábban a település ingyen, társadalmi munkában dolgozó polgármestere családja védelme érdekében lemondott, mert a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) fáklyás tüntetést szervezett otthona elé a menedékkérők támogatása miatt. A gyújtogatás után pedig a járási közigazgatási hivatal menekültügyi ellátásért felelős vezetőjét kellett rendőri védelem alá helyezni, mert azzal fenyegették meg, hogy lefejezik.

A botránysorozat országos diskurzust indított el. A tröglitzi eset nem elszigetelt, és a menedékkérőkkel szembeni gyűlölet nem csak az ország keleti részére, az egykori NDK területére jellemző – mondta a tartományi kormány miniszterelnöke, Reiner Haseloff. „Tröglitz az egész ország” – emelte ki a konzervatív CDU politikusa. Párttársa, Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter viszont azt hangsúlyozva, hogy világszerte Németország fogadja be a legtöbb menedékkérőt, és ugyan gyakran súlyos konfliktusokkal, de megbirkózik a feladattal.

A konzervatív CDU/CSU-val kormányzó szociáldemokraták (SPD) attól tartanak, hogy a közhangulatot ismét áthatja a gyűlölködés, mint a kilencvenes évek elején, amikor zavargásokba torkolltak a bevándorlók elleni szélsőjobboldali támadások. Ezért a kormánynak nem szabad magára hagynia a helyi önkormányzatokat az idegengyűlölet gondjával.

A Németországi Zsidók Központi Tanácsa szerint a rasszizmus, az antiszemitizmus és a jobboldali radikalizmus országos jelenség, ezért az egész országban küzdeni kell ellene. A tröglitzi eset azt mutatja, hogy a politikának és a társadalomnak tovább „nem szabad lankadnia” – mondta Josef Schuster, a szervezet elnöke a Der Tagesspiegel című lapnak. Alapvető fontosságúnak nevezte, hogy sikerre vigyék a nemzeti párt betiltását célzó alkotmánybírósági eljárást. Az NPD „nagyon gyakran, és nem csak Tröglitzben támogatást biztosít az idegenellenes akciókhoz, méghozzá közpénzből” – mondta Schuster.

Németországban tavaly 60 százalékkal, az egy évvel korábbi 127 ezerről 203 ezerre emelkedett a menedékjogi kérelmek száma. Ennél többen csak a kilencvenes évek elején, a balkáni háborúk idején kértek menedékjogot az országban. Az idén tovább emelkedhet a menekülthullám, a bevándorlási hivatal előrejelzése szerint év végéig 300 ezer menedékjogi kérelem várható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?