Nosza rajta, koalíciós katonák

Mert hogy a posztokat nem hűbérbirtokként eddigi érdemekért, hanem az elvégzendő munka (és a leendő érdemek) reményében osztogatják. Legalábbis ezt hiszi a választó. A kormányt alakító négyes fogat egyik legnagyobb erénye a sokat emlegetett programközelség. Megszűnt az elmúlt négy év átka: a jobb-bal határvonal kormányzatban való megjelenése, ami Dzurindából első kormányában (már ezt sem csak Mečiarról írjuk) nem is annyira miniszterelnököt, mint egy (egyébként tehetséges) mediátort kreált. A kormányzatnak tehát minden mellébeszélés nélkül lehetősége nyílik megvalósítani azt, amit 1998-ban ígért, megtoldva némi időszerű elintéznivalóval. A kormányzatnak először is meg kell szüntetnie az „állam mint fejőstehén” gyakorlatát. Václav Klaus után szabadon: a polgár ne azzal törődjön, hol spórolhat, hanem azzal, hol kereshet. A kormányzat viszont ne azzal törődjön, hol lehet még valamit beszedni, hanem azzal, hol lehet a kiadásokat mérsékelni. Az úgynevezett szociális reform olyan volt az elmúlt négy évben, mint a jeti. Mindenki beszélt róla, de senki sem látta. Az a két törvény, amellyel az utolsó pillanatban a törvényhozás elindította a reform egyik részét, a nyugdíjreformot, még kevés. Tisztázni kell, milyen lesz a nyugdíjbiztosítás takarékossági része, tisztázni kell, milyen kommersz lehetőségeket kap a biztosított s azokat miként kezelheti adóalapjában. Tisztázni kell, szociális szférának minősül-e a táppénz, amely ugyan jár, de a szlovákiai átlagot keresők jelentős része nem veszi igénybe, inkább szabadsága rovására betegeskedik. A szociális reform azonban magával hoz olyan kőkemény lépéseket is, mint amilyen a munkanélküli-segélyek folyósításának leállítása a munkaajánlatokat visszautasítók esetében vagy olyan személyeknél, akik ugyan alkalmi munkával, mégis megkeresik a ráutaltságot kizáró összegeket. S ha már a közpénzeknél tartunk, ideje lenne rendet tenni az adózásban is. A szlovák adórendszer mind az adóalap, mind az elvonások és kifizetések tekintetében bonyolult, kettős könyvelés esetében pedig lehetetlen szakértő nélkül adózni. Lehetséges megvalósítani az egyenlő adózás elvét (KDH-javaslat) még ebben a választási ciklusban? Szocialista örökséget hordoz a munkajog, amely lehetetlenné teszi a link munkavállaló eltávolítását, de nem véd meg a szélhámos munkaadótól. Az egészségügy még téma sem volt az elmúlt időszakban. Jobban mondva: téma volt ugyan, de nem rendszerét, pénzelését, hanem csak adósságait tekintve. Privatizációra várnak az egészségügyi intézmények, amelyeknek jelentős része a pénznyelő automatához hasonlóan fogyasztotta a költségvetést minden hatékonyság nélkül. Az oktatási reform a felsőoktatási törvényről szólt eddig. Tudjuk, milyen állapotban vannak az alap- és középiskolák? Tudjuk, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszerben lehetetlen iskolai reformról beszélni? Sikerül-e végre elfogadtatni a diák és nem az intézmény (egyébként az ANO programjában található) pénzelését? Például az úgynevezett utalványi rendszerben, amelyben az iskolaköteles gyermek szülei kapják meg a költségvetési támogatást, nem pedig az ellenőrizhetetlen intézmény. Komoly gondot fog jelenteni az uniós tárgyalásokon a mezőgazdaság. Kérdés, lesz-e ebben a koalícióban elegendő akarat arra, hogy következetesen rendbe rakja a földtulajdonnal kapcsolatos nyitott kérdéseket, és a tisztázatlan tulajdonosú földek tulajdonjogát vajon az kapja-e meg, akinek a határában áll a föld. Vagy továbbra is állami hivatalnokok fognak dönteni jelentős földkérdésekről megkérdőjelezhető módon? S végül: az alakulgató kormánykoalíció képes lesz-e visszatérni a közigazgatási reform Viktor Nižňanský-féle változatához? A reform előkészítése során szempontok tucatjait mérlegelve született meg az illetékességek elosztása és a 12 megyés rendszer. Megéri-e a reform újratárgyalásakor megnyitni a 13. megye kérdését, és ezzel megtorpedózni a Mečiar-féle nyolcas modell megszüntetését? Sikerül-e megszüntetni a husáki nemzeti bizottságok utolsó mentsvárát, a járásokat? Bizonyára nem mellékes, ki fogja vezetni valamelyik tárcát. Nem mellékes, szakszervezeti gondolkodású szűklátókörű vagy politikai akaratot átültetni képes emberek vezetik-e majd a minisztériumokat. A legfontosabb viszont az, hogy a koalíció ne féljen élni történelmi esélyével, s mindjárt az elején, amikor még erre kívánatos ereje és négy év távlata van. Bokros-csomag talán nem kell, de minden intézkedésnek vannak vesztesei. Négy év a problémák jelentős részében elegendő arra, hogy a veszteség érthetővé, elfogadhatóvá és esetleg nyereséggé váljék.