Nincs ingyenpénz

S amit a szájából hallani fog, több mint üres panaszkodás vagy olcsó jeremiád. A helyi sajtó szakemberhiányban és forráshiányban szenved, politikai keselyűk keringenek felette, és olykor-olykor le is csapnak rá. Fényévnyi távolságra van azoktól a távlatoktól és lehetőségektől, amelyek a világ boldogabbik felén akár egy közepes olvasottságú helyi lap rendelkezésére áll. S hogy mi ennek az oka? Egyebek mellett a szlovákiai magyarság, a közbeszéd és a közélet szisztematikus – akart vagy akaratlan – elsorvasztásának következménye. A mértékadó szabad sajtó, a rendszerváltás egyik legnagyobb és legfontosabb vívmánya beteg. Nem kicsit, nagyon.

Ám az, hogy a betegeskedő szabad sajtót politikai vonalon érkező pénzből gyógyítgassuk, az jóindulatúan fogalmazva is téves, keményebben szólva pedig gonosz gondolat. Olyan, mint amikor egy rákos betegnek alternatív gyógyászoknak nevezett sarlatánok C-vitamint, aranykolloidot és éjfélkor leölt szűz kecske vérét adagolják, miközben Grabovoj-számsorokat olvasnak rájuk nagy átéléssel.

Márpedig Magyarországról most félmilliárd forint érkezik politikai vonalon a szlovákiai magyar regionális sajtó fellendítésére. Ez az MKP-n keresztül zajlik, mert az MKP a magyar kormány stratégiai partnere. Menyhárt József pártelnök pedig azt mondja, a régióknak adnak hangot azzal, hogy a regionális sajtóba pumpálják a pénzt. Ez mind nagyon szépen hangzik, hiszen dől a pénz, az újságírók nem panaszkodhatnak többé forráshiányra, végezhetik a munkájukat. Ám ha jobban megnézzük, van gond, nem is kevés. Menyhárt ugyanis elsiklik egy lényeges dolog felett. A politikum feladata nem az, hogy pénzt adjon a sajtónak, hanem az, hogy megteremtse a minőségi sajtó működésének feltételeit. A kettő közé pedig nem lehet egyenlőségjelet tenni. A politikumnak a társadalom jólétéért kell dolgoznia, hogy aztán a társadalom el tudja tartani a sajtóközeget. S persze igaz, hogy a kisebbségi sajtó mindig rá lesz utalva az állam támogatására, de ennek a támogatásnak is átláthatóan, szakmai alapon kell folynia, mindenféle politikai ráhatás teljes kizárásával.

Az MKP elnöke szerint a magyar milliókat egy „kikezdhetetlen alap” fogja kiosztani. Ám onnantól fogva, hogy az MKP-nak bármilyen köze van a magyar kormánytól érkező sajtópénzhez, és ezt nyilvánosan be is vallja, azt a pénzt már oszthatja akár a szentek, aprószentek és boldoggá avatottak szakbizottsága is, nem lesz kikezdhetetlen. „Cikkünk nem jött volna létre, ha nincs az MKP, mely a nagylelkű magyar kormány stratégiai partnere” – írhatnák a régiós lapok minden cikkük alá dőlt betűvel, és ne legyenek illúzióink, lesznek is, akik odaírják.

Mert ingyenpénz egyszerűen nincs. Bármilyen jól hangozzék is az ajánlat, nincs. A piacról megélő lapok azért tudnak fennmaradni, mert a hirdetőik reklámhelyet követelnek, semmi mást. A politikumnak azonban messze nem elég a reklámhely. Nekik a közbeszédet kell befolyásolniuk. S ha kis pártlogóval ellátott pénzesszatyrokat adnak a sajtónak, akár közvetetten is, azzal deformálják a híreket, az objektív tájékoztatást, a sajtó szabadságát. Ahogy ez Magyarországon is történt, miután Mészáros Lőrinc felvásárolta a megyei lapokat és bedöntötték a Népszabadságot.

Szóval, állíthatja Menyhárt, hogy nem pártsajtót akar építeni a magyar kormány feneketlennek tűnő bugyellárisából, és akár el is hihetjük, hogy így gondolja – hiszen állítja, a magyar támogatások nem pártpénzek, hanem nemzetpolitikai, közösségépítő források. De mondok egy történetet: röviddel azután, hogy politikai nyomás miatt távoztam egy korábbi munkahelyemről, egy szlovákiai magyar politikussal beszélgettem. Mikrofonon kívül azt mondta: emberileg sajnálja, hogy ez történt velem, másrészt tökéletesen érti, hogy egy párt kihasználja, hogy hozzá került egy médium, hiszen ez teljesen logikus, a politikusok számára a legkönnyebb út.

Ám amíg a politikusok munkamódszere ilyen, és a politikai verseny miatt gátlástalanul kihasználják a „szükségét végző vadállat” helyzetében levő sajtót, addig nem lesz egészséges a társadalom, csak még jobban leépül. Ez pedig az ő felelősségük.