Nemzetiségi kérdés az EU-ban

A levél tartalmát nem minősítem, s azt sem vitatom, hogy az aláírókat az önzetlen jó szándék vezérelte, csupán megjelentetésének időpontja ejtett gondolkodóba, mivel meglátásom szerint mintegy három és fél évet késett. 1998 őszén ugyanis az MKP vezetése még dönthetett volna arról, hogy saját választási programját vagy a kormányprogramot helyezze-e előtérbe, ma már ilyen döntési lehetősége nincs. A kormányprogram és az MKP választási programja közötti feszültséget a koalíciós szerződés elemi szinten sem oldhatta fel, hiszen az EU- és NATO-integrációs törekvések kivételével minden más kérdésben elvi nézetkülönbség és nemzetiségi feszültség volt tapasztalható. A kérdés az MKP kormányszerep-vállalása első pillanatában vált kézenfekvővé: lehet-e egy nemzeti közösséget képviselő pártnak kormányszerepet vállalnia a nemzeti önfeladás kockázatának vállalásával? Az MKP szlovákiai, de az RMDSZ romániai példája hitelesen bizonyítja, hogy lehet, de eléggé kockázatos, mert mind a törvényalkotás, mind pedig a törvények végrehajtása területén szembekerülhet programjával s választóinak érdekeivel. Ezt a megállapítást három példával bizonyítanám, amelyeket az MKP alapvető feladatai közé sorolt.

1. Az alkotmány előszavának módosítása

Senki nem kergethetett olyan illúziót, hogy Szlovákia vadonatúj nemzetállamának parlamentje feladja a szlovák nemzet államalkotó abszolutóriumát, arra mégis kevesen számítottak, hogy a módosítás következtében cikkely tiltja meg a határokon átívelő regionális együttműködést. Itt jegyzem meg, hogy az EU tagállamaiban a nemzetiségi kérdés máig megoldatlan, hatványozott gondokkal küszködnek azok az tagállamok, amelyek a nemzetiségi kérdést a csatlakozás előtt saját törvényeikkel nem rendezték.

2. A gazdátlan földek kérdésköre és sorsa

Szlovákiában soha nem voltak ilyen földek, csupán Edvard Beneš elnöki dekrétuma, a földreform, az 1955–56-os kormányrendeletek, majd az 1991-es földtörvény s a jogszabály későbbi végrehajtó utasításai lehetetlenné tették azt, hogy az eredeti tulajdonos (hangsúlyozottan, ha magyar emberről van szó) visszakapja földvagyonát. A földművelésügyi minisztérium 2001. szeptember 1-től hatályos utasítására hivatkozva mind a földhivatalok, mind pedig a kataszteri hivatalok előnyben részesítik a végzéssel földhöz juttatott gazdákat, az eredeti tulajdonosoknak pedig polgári per indítására tesznek javaslatot. Ha figyelembe vesszük, hogy a szlovákiai magyarság bástyájának tekintett Komáromban minden földüggyel kapcsolatos hivatal élén az MKP által delegált vezetőt találunk, igazolni vélem azt a felvetést, mely szerint a kormánypozíció egyet jelent a végrehajtás kötelességével, vagyis a Beneš-dekrétumok torzszüleményeit magyar hivatalnokok hajtják végre 2002-ben a szlovákiai magyarok rovására.

3. Az EU- és NATO-csatlakozási szándék kérdésköre

Természetesnek tekinthetjük azt a diplomáciai gyakorlatot, hogy minden csatlakozni szándékozó ország önmagáról a legkedvezőbb képet szeretné megmutatni az Európai Parlamentben, különösképpen a csatlakozási biztosok és főbiztos előtt. Ugyanakkor nem tekinthető természetesnek az a folyamat, hogy az MKP képviselői hallgatólagosan beleegyeznek a Szlovákiáról szóló országjelentések azon részeibe is, amelyek a nemzetiségi kérdést illetően árnyalt, számos esetben hamis képet vázolnak fel; módosításukra az elfogadásuk után már nincs mód, a hamisság pedig a közeljövőben visszahull a szlovákiai magyarság fejére.

Ha most visszatérünk az értelmiségi nyílt levélhez, úgy vélem, ahhoz, hogy az MKP tagsága és vezetősége felelősségteljesebben politizálhasson, a levél íróinak valamiféle jövőképet kellett volna felvázolniuk. Én ugyanis nem hiszem, hogy a szlovákiai magyar politikai jövő egyetlen kerékkötője Duray Miklós, mint ahogy azt sem, hogy egyetlen üdvözítő alternatívája az ő elhallgattatása lenne. Kézenfekvőnek tűnhet, hogy a szlovákiai magyarság jövőjét maga az EU-csatlakozás jelenti, ami – be kell vallanunk – ma csak illúzió. Valóságértéket akkor kaphatott volna, ha a jelenlegi kormányciklusban az egyes nemzeti közösségek, köztük az itt élő magyarok is törvények által kaptak volna garanciát arra, hogy nemzeti identitásukat jogsérelmek nélkül megtarthatják, fejleszthetik, amire viszont az alkotmány sem nyújt garanciát. Nem célzatosan, mégis Duray Miklós egy korábbi megfogalmazását idézném: „A helyzet arra utal, hogy hasadóban van a Szlovákiában élő magyarság: az egyik oldalán áll a nép, a másik oldalon a politikai vezetők.”

Nagyon remélem, hogy ez ma nincs így, bár sok jel erre utal. Éppen ezért nem tartom szerencsésnek az MKP-elnökség döntését, mely szerint részleges nyilatkozási tilalmat rendel el a képviselők számára. A magam részéről a nyitottságot és a nyilvánosságot lényegesen ésszerűbbnek és célszerűbbnek tartom, amivel elejét vehetnék a találgatásoknak és a titokzatos dolgok megoldáskényszerének. A szlovák nemzetiek rendelkeznek annyi kreativitással, hogy az MKP képviselőinek nyilatkozatai nélkül is napirenden tudják tartani a magyarkérdést. Nekünk pedig egyebek között azt kellene tudatosítanunk, hogy nacionalista csak a többségi nemzet képviselője lehet, s azt is, hogy a mostani lépésnek nincs köze a nyilatkozási tilalomhoz, csupán a halogatáshoz.