Nemzeti motorosok

Vagyis az „Adj gázt!” nyilván nem a motorozás szépségeiről szólt volna. Ne galamblelkű, szakállas hippiket vagy kemény, bőrruhás rockereket képzeljünk el, akik számára a motorozás a szabadság megnyilvánulási formája. A jó hangulat garantált lett volna a motorosok között egy kis gázkamrázással meg néhány trendi rabbiviccel.

Orbán az „emberi méltóságot sértő” akciónak nevezte a tervezett rendezvényt, Gyurcsány „ocsmány provokációról” beszélt, Bajnai pedig elküldte a motorosokat Auschwitzba, hogy „nézzék meg a gázkamrákat, és azután viccelődjenek” ezzel a témával. Mindegyik párt elítélte a felvonulást, kivéve a Jobbikot, ami nem csoda, a motorosok főszervezője, Jeszenszky Sándor a párt XI. kerületi szervezetében tisztségviselő (erről a botrány kirobbanása után lemondott, isten őrizz, hogy a pártot a személyén keresztül támadják). Az eset után azonnal beindult az interpretációs diskurzus. Jeszenszky szerint a betiltással „a jogállamiság került veszélybe” – a motorosok szerencsére nemcsak a történelmet ismerik kiválóan, hanem jogászkodásban is menők. És lehet, hogy igazuk van: a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a rendőrséget támadta, mondván, egy már tudomásul vett rendezvényt utólag nem lehet betiltani. A liberálisok nem tudják, hogy sírjanak-e vagy nevessenek, és ismét a klasszikus dilemmán rágódnak. Orbán intézkedése morálisan megalapozott, ugyanakkor kézi vezérlésről tanúskodik: szerintük a miniszterelnök lényegében elismerte, hogy egymaga hozhat döntést bármilyen kérdésben. Ha legközelebb úgy tartja kedve, morális indokokra hivatkozva betilthat akár egy kutyakiállítást is. Egyszóval: mindenkinek igaza van, a helyzet jogi rendezése megoldatlan, és megoldhatatlannak is tűnik. Ha betiltod a neonáci rendezvényt, az a baj, ha nem tiltod be, az a baj. De a legnagyobb baj mégsem jogi természetű, hanem morális. Nincs ezen mit szépíteni, nincs ezen mit magyarázni: az „Adj gázt!” szervezői a legalapvetőbb erkölcsi normákkal sincsenek tisztában. S ami a legszomorúbb: követőik nincsenek kevesen. Sőt, úgy tűnik, egyre többen vannak. De íme, egy példa, amit ők is értenek: nem sorakozunk fel a Parlament elé vörös csillagos zászlókkal a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján. És még egy, igazán aktuális: pénteken volt a Felvidékről kitelepítettek emléknapja. Vajon mit szóltak volna a szlovákiai magyarok, ha néhány dél-szlovákiai városban arra ébrednek, hogy valakik marhavagonokat állítottak éjszaka a vasútállomásokra. Frappánsnak vélt feliratot meg számtalant lehet találni a vagon oldalára.A szerző magyarországi publicista