A Lidové noviny című cseh konzervatív lap információi szerint a német és a lengyel köztársasági elnök azt szeretné, ha a visegrádi négyek jövő hétfői budapesti államfői csúcstalálkozóján elítélnék a szudétanémetek II. világháború utáni kitelepítését Csehszlovákiából.
Német–lengyel kezdeményezés
A cseheket a javaslat szövege állítólag felháborította. „Állandóan az önkényes elűzetésről van benne (levélben) szó. A háborúról és a háború alatti borzalmakról pedig egy szó sem esik” – idézi a lap névtelenül egy cseh diplomata véleményét. A levél szövege egyelőre nem ismeretes, így nem tudni, hogy szó van-e benne a csehszlovákiai magyar kisebbséget a II. világháború után ért jogfosztásokról is.
Vladimír Špidla cseh kormányfőt a hír nagyon meglepte, ezért még Pozsonyból azonnal telefonon kapcsolatba lépett Václav Klaus államfővel. „Beszéltem vele egy bizonyos levélről, amelyet Rau és Kwasniewski államfő javasol. Tudomására hoztam (Václav Klausnak), hogy a szöveget kiegyensúlyozatlannak tartom, és komoly fenntartásaim vannak vele szemben” – mondta Špidla a Lidové novinynek a telefonbeszélgetés kapcsán.
A levelet hivatalosan még sem Klaus, sem Špidla nem kapta meg, így azt nem is kívánták kommentálni. Petr Hájek, a köztársa-sági elnöki iroda szóvivője megerősítette, hogy erről a témáról a két politikus már kedden megbeszélést folytatott. Klaus sze-mélyes titkára, Ladislav Jakl nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy milyen elnöki álláspont várható ez ügyben. Jakl megjegyezte: egyelőre nem értem, hogyan függ össze Németország és Visegrád.
A cseh államfő a múltban többször is leszögezte, hogy a II. világháború utáni eseményeket már lezártnak tekinti, amelyekkel csak a történészeknek kell foglalkozniuk.
A Lidové noviny szerint egyelőre nem tudni, hogyan született meg a német–lengyel javaslat, mert Rau és Kwasniewski már régebben nem találkoztak. Ugyanakkor Prága emlékeztet arra, hogy Rau korábban úgy nyilatkozott: a háború utáni eseményeket már „meghaladottnak” tekinti.
A II. világháború után a Beneš-dekrétumok alapján a csehszlovákiai németeket és magyarokat – az aktív antifasiszták kivételével – kollektív háborús bűnösnek nyilvánították, megfosztották állampolgárságuktól és vagyonuktól. Mintegy hárommillió szudétanémetet kitelepítettek az országból. A magyarok kitelepítését viszont a potsdami nagyhatalmi konferencia nem hagyta jóvá.
A visegrádi csoport – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – államfői csúcstalálkozójára jövő hétfőn kerül sor Budapesten Mádl Ferenc régebbi kezdeményezésére. Václav Klaus, aki október elején hivatalos látogatást tett Magyarországon, megerősítette, hogy részt vesz a találkozón.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.