Nem zörög a haraszt?

Ülök a székben, fodrásznőm vörös hajfestékkel ecsetel, s egyszer csak megüti a fülemet a következő mondat: „és a maga főnöke volt a bokorban”. Ezt a másik fodrásznő mondja a saját kuncsaftjának, miközben sárga festékkel ecseteli a fejét. Este sétálni volt a kutyával, az eb kicsit előrefutott, aztán megállt egy bokornál. A bokor mozgott, pedig nem volt szél, a kutya figyelt, aztán ugatni kezdett. A fodrásznő megijedt, hátha valami veszélyes állat van a bokorban, el akarta rángatni a kutyáját, s akkor meglátta, hogy a kuncsaft főnöke van ott egy nővel. Jól gondolta, az tényleg egy állat, mondja a kuncsaft. Még jó, hogy nem veszélyes, mondja az én fodrásznőm. Azt maga csak hiszi, szól a sárga hajú, sokatmondó pillantását elkapom a tükörben. Kis ideig csönd van, az a robbanás előtti, oldalunkat majd kifúrja a kíváncsiság, de ilyenkor csak várni kell türelemmel... Megszólal a sárga hajú nő. Van két szolgálati autónk. Az egyiket a főnököm használja, a másikat a szeretője, pedig ő nem nálunk dolgozik. Utasított, hogy ha valaki szolgálati útra megy, és kell neki az autó, mondjam azt, hogy a szerelőnél van. Múltkor az egyik kolléga feldühödött, hogy lehet, hogy folyton szervizelik az autót, majd ő utánanéz, de aztán a főnök behívatta, és azóta igen csöndben van. A tükörben egymásra pillantunk a fodrásznőmmel, no, ennél valami sokkal nagyobb disznóságot vártunk. A nő, mintha érezné, folytatja. Ha tudnák, mennyi pénzt vág zsebre! Itt voltak a telekügyek. Sokan jöttek, a főnök mindegyiknek megígérte, hogy megteszi, amit lehet, de ígérni semmit nem ígérhet, mert más érdeklődők is vannak. Ezt a saját fülemmel hallottam, mert bent voltam a tárgyalásokon. De amikor újra jöttek, akkor már utasított, hogy nem szükséges bent lennem. Akkor adták neki a pénzt. Ki ez a főnök, súgom a fodrásznőnek. Valamelyik minisztériumban dolgozik, súgja. És kié lett a telek, kérdezi a másik fodrásznő. Egyelőre senkié, mert a főnök szerint nem felelnek meg a rendeletnek. És ezt előtte nem tudták? Nem, mert ezt a rendeletet utólag hozták, és a főnök húzta az időt, mert tudta, hogy lesz ilyen rendelet. Most már vannak újabb érdeklődők. De a telek úgyis a főnöké lesz, én tudom. Hümmögünk. Nem mindent értek. Legfőképp, hogy miért kellett a főnöknek a bokorba menni. De akárcsak a mesékben, az életben is lehetnek elvarratlan szálak.