Nem vagyunk piramis

 A társadalmi rétegzettség is ilyen létra, fel-le vezet, a különbség csupán annyi, hogy vagy felfelé igyekszünk, vagy legalább az adott fokon akarunk maradni, lefelé haladni azonban senki sem vágyik. S ez így van jól, merthogy épeszű, szárnyalni vágyó emberek vagyunk. A szociológusok ennek a létrának a kutatásával is foglalkoznak, s ilyenkor az a nagy kérdés, hogy a kutatott csoport tagjai melyik létrafokon helyezkednek el életük adott szakaszában. Ezt vagy úgy állapítjuk meg, hogy besoroljuk őket bizonyos mérhető szempontok, mint például az iskolai végzettség, foglalkozás, munkahelyi pozíció alapján, vagy pedig megkérjük őket, hogy mondják meg, a feltüntetett rétegek-osztályok közül hova sorolják magukat. A leggyakoribb azonban, hogy a két módszert kombináljuk. Egyrészt teljesebb képet kapunk a társadalmi rétegződésről, másrészt többféle érdekes ellentmondásra derülhet fény.

Szlovák szociológusok például rámutattak: a lakosság abban a hiszemben él, hogy a rendszerváltás előtti társadalmi rétegződés volt az ideális, vagyis az ún. rögbilabda alakú, amikor is a középrétegek a népesek, a legfelső és a legalsó lépcsőfok pedig aránylag szűk. A legkevésbé elfogadott rétegződési modell a piramis alakú, amikor kevesen vannak a csúcson, és sokan alul. Nos, a lakosság szerint ez a rétegződés jellemzi a mostani társadalmat. A rétegződés szubjektív megítélése szerint tehát a szocialista társadalom rétegződése ideálisabb volt a mai rétegződésnél, s a mai rétegződés a lehető legigazságtalanabb. Csakhogy az objektív mérések ennek épp az ellentettjét mutatják: a piramis a szocializmusra volt jellemző, s csak a vállalkozói réteg megjelenésével kezdődött el a középosztály fejlődése, ami egyébként a mai napig tart! Tehát a mai társadalmi rétegződés valójában az ideálisnak tartott rögbilabdára hasonlít.

Mi okozza ezt az „optikai csalódást”? A szociológusok szerint egyrészt a múlt általános idealizálása, az, hogy befolyásos személyiségek is megszépítik a messzeséget. A másik ok: a volt szocialista országokban az emberek inkább elfogadják az egyenlőséget egy szegény társadalomban, mint az egyenlőtlenséget egy jóléti társadalomban.

Ez is elég nagy ellentmondás. Mert igazából senki sem akar szegény lenni. Én így mondanám: mindenki gazdag akar lenni, de senki se legyen nála gazdagabb. Ha már épeszű emberek vagyunk. És szárnyalni vágyók.