Nem fogunk Európára ismerni

<p>Ha utazott már valaki a párizsi elővárosi vasutakon, annak feltűnhetett, hogy a legtöbb vonalon az utasok legalább fele Európán kívüli bevándorló, illetve ezek leszármazottja.</p>

 A francia főváros csak egy azon nagyvárosok közül az öreg kontinensen – Londontól Amszterdamon át Bécsig – ahol többségbe fognak kerülni a bevándorlók és leszármazottaik. Többnyire afrikai és ázsiai, jelentős részben muszlim közösségekről beszélünk. Ide tartozik az EU nem hivatalos (és Belgium hivatalos) fővárosa, Brüsszel is, ahol az újszülötteknek adott fiúnevek toplistáját évek óta a Mohamed vezeti.

A nagyvárosokban csak korábban és koncentráltabban jelenik meg az, ami a nyugat-európai országokra vár. Hogy ne érjen az a vád, hogy szubjektív benyomásokról beszélek, íme néhány hivatalos adat: Franciaországban 2011-ben 5,6 millió (a lakosság 8,6%-a) bevándorló élt. 2008-ban 6,7 millió volt azoknak a száma, akik Franciaországban születtek, de mindkét szülőjük bevándorló volt. Ha ehhez hozzávennénk a harmadik generációt, meg az egy bevándorló szülővel rendelkező franciákat, akkor a bevándorlók és leszármazottaik aránya valahol a társadalom egyharmada körül lehet. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy 15–20 százalék körül lehet az Európán kívülről származó franciaországi lakosok aránya. És a legtöbb nyugat-európai ország sem jár messze ettől. S ha még nem, akkor ez csak idő kérdése.

A bevándorlók folyamatosan jönnek és az utóbbi években egyre többen. 2010 és 2015 között éves átlagban 4,1 milliónyi ember érkezett a fejlődő országokból a fejlettekbe, és 2050-ig további 91 millió várható, ami ezekben az államokban a teljes népességnövekedés több mint 80%- át jelenti majd. Ezt már az ENSZ demográfiai prognózisának 2015-ös aktualizált változata mondja. Még megdöbbentőbbek a népességelőrejelzések a többi kontinensen. Miközben Európa népessége (2015-ben 738 millió fő) stagnálni fog, majd lassan csökkenni, addig Afrikában folytatódik a népességrobbanás, az ENSZ-prognózis szerint Afrika népessége a jelenlegi 1,2 milliárdról 2050-re megduplázódik, 2,5 milliárdra nő. Röviden, Afrikának jelenleg csaknem két és félszer annyi lakosa van, mint az Európai Uniónak, 2050-re a becslés szerint ötször annyi lesz. Vagyis a mostani drámai menekülthullám alighanem csak egy gyenge előzetes abból, ami az öreg kontinensre vár.

Ha a várható élettartamról szóló becslések a generációm esetében beválnak, akkor még megélhetjük, hogy alig ismerünk rá Európára. Mert ezek a folyamatok csak oda vezethetnek, hogy a bevándorlók és leszármazottaik többségbe kerülnek az EU számos tagállamában. Az elsőkben már 2050 körül. A következmények? Nos, beláthatatlanok, három doktori disszertáció kevés lenne, nem egy nyúlfarknyi kommentár. A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?