Négyeskoalíció alakulhat

„Ezek után senki sem mondhatja, hogy Szlovákiában nem érdemes élni” – mondja költő-publicista barátom szombat éjjel Dunaszerdahelyen, utalva egy lehetséges négyes jobboldali koalícióra. Valóban, az országnak érett demokrata látszatot kölcsönöz az a mód, ahogy a szlovák választók nemcsak Vladimír Mečiart száműzték a történelem szemétdombjára, hanem főleg Robert Fico egyszemélyes pártjának uralkodását utasították el. Az ünneplés eufóriája alatt sem érdemes azonban elfelejteni az elmúlt négy realitását és a kampány tanulságait.

A realitást már jól mutatja a választási részvétel csökkenése. A hétvégén mért 70,07% ugyanis jelentősen elmarad a ‘98-as 84,2%-tól, de az eddigi legalacsonyabbnak számító ‘94-es 79%-os részvételtől. Az okok elsősorban a baloldal teljes csődjében keresendők, hiszen az eddigi ismert felmérések szerint elsősorban a baloldali polgárok maradtak otthon. A kommunista párt bekerülését is csak részben okozta a pártra leadott voksok megnövekedett száma, hiszen magasabb választási részvétel mellett a kommunisták valószínűleg kimaradtak volna. A választásokon való részvétel szerte a világon csökkenő tendenciát mutat, elég, ha a pár hónappal ezelőtti cseh választásokra gondolunk, ahol 59 százalék volt.

Alighanem unikum a világon, de nálunk a győztessel nemigen kell törődni. Ahogy 1998-ban, úgy 2002-ben sem tud Vladimír Mečiar kormányt alakítani, sőt az erős bástyának tartott Trencsénben sem győzött a párt. A HZDS ‘98-as szavazatainak jó részét a HZD, másik részét valószínűleg a kommunista párt vitte el. A HZDS agóniáját azonban lassítani fogja, hogy a HZD nem került a parlamentbe, így Vladimír Mečiarral még egy darabig találkozni fogunk. Még az is lehet, hogy a parlamentben.

A választások győztese kétségkívül az SDKÚ, hiszen az eredmények tükrében valószínűleg egy újabb Dzurinda-vezette kormánykoalíció kerül hatalomra. Nem hiszem azonban, hogy igaza lenne a szlovák sajtóban egyre gyakrabban elhangzó frázisnak, mely szerint a pártnak sikerült meggyőzni a polgárokat, hogy érdemes rájuk szavazni. Sokkal inkább sikerült Robert Ficónak és Flašík mágusnak túllőni a célon, és a korteshadjáraton tanúsított agresszív magatartásával elhitetni a kormányban csalódott választókkal, hogy nem mindegy, otthon maradnak, vagy fogcsikorgatva bár, de ismét Dzurindát választják.

A választók mozgósításában minden bizonnyal nagy szerepe volt a különböző civil kampányoknak, amelyek sikerrel teremtették meg a „nekünk nem mindegy” hangulatot. Az SDKÚ kampánya azonban az egyik legjobban megkomponált kampány volt. Bár sokan megmosolyogtuk a „Modrá je dobrá” kampányrajtot, véleményem szerint az SDKÚ elindult azon a nyugat-európai úton, ahol színek fejezik ki az egyes pártokat. Németországban mindenki tudja, mit jelent vörösökre, vagy zöldekre szavazni. Nálunk az SDKÚ sikerrel próbálta azonosítani magával a kéket. A magam részéről kíváncsian várom, hogy folytatja a párt a szín kihasználását.

Fico ezenkívül nem mutatott fel valamire való csapatot maga körül. Beňová szereplése hibának bizonyult, hiszen a drága kosztümökben pompázó Smer-sztár száját csak nagy ritkán hagyta el értékelhető mondat. Bár az egyszemélyes show-t kezdetben siker koronázta, Fico a végére elfáradt, és az utolsó hetekben nem tudta az általa diktált kampánytempót tartani, idő előtt előtte puskaporát. Ráadásul taktikai hibát követett el azzal, hogy kizárta Dzurindát és Miklošt a következő kormányból, amely hozzájárult a hezitáló volt SDK-szavazók meggyőzéséhez.

A Kereszténydemokrata Mozgalom az elmúlt heteket szinte nagyobb mediális háttér nélkül kampányolta végig. A KDH kampányának igazi célját talán a legjobban a párthoz egyre közelebb álló Domino Fórum hetilap választások előtti címlapja mutatja meg, ahol a radikális hetilap azt hangoztatta, hogy a választásoknak egyáltalán nincs tétje.

Ezzel szemben az ANO ugyancsak sokat költött mediális megjelenésére. Az MKP-n kívül az ANO próbálta meg a kampányt tematizálni és megfogalmazni a számára legfontosabb problémákat. A kezdetben sikeres kampányt azonban a választási hétvége előtt a párt egyik – legalábbis a felmérések alapján – legnépszerűtlenebb embere (bár elnöke) Pavol Rusko arcképe váltotta fel. Valószínűleg ez a taktikai hiba, illetve sok potenciális ANO-szavazó SDKÚ-ra való átszavazása okozhatta az ANO enyhe visszaesését az előzetes felmérések szerint.

Végül, de nem utolsósorban az MKP. A magyar párt kétségkívül eddigi legnagyobb sikerét érte el a választásokon, nemcsak mandátumainak számát növelte, hanem 15 ezer szavazattal többet is szerzett – egyedüliként az eddigi parlamenti pártok közül. Előzetesen annyi megállapítható, hogy a nagy sikerrel zajlott korteshadjárat jó húzásnak bizonyult, illetve a párt korrupciómentes imidzse is sokat jelentett a szavazóknak. A kampány azonban ismét azon rétegeket szólította meg, amelyek valószínűleg az MKP-ra voksoltak volna, figyelmen kívül hagyva a potenciális régióbeli szlovák szavazókat. Mivel az MKP-t sok támadás érte a fiatalok arcok hiánya miatt, a párt listájára befutó helyre került fiatalok (Berényi, Bastrnák, Gál, Juhász) nagyobb teret kaphattak volna a kampány során.

Minden valószínűség szerint jobboldali négyes koalíció alakul a választások után. Bár diplomáciai és politológusi körökben is hallottam, hogy jobb lenne Robert Ficóval kiegyezni, sőt bevenni a kormánykoalícióba, Roberttel pontosan ugyanúgy kell bánni, mint ahogy ő bánt volna győztesként a többi párttal. A Smer ellenzékben megmutathatja, hogy menyire szakértő és hogy a legnagyobb feladata nem a pártot finanszírozó pénzügyi körök kiszolgálása lett volna. Ellenzékben Ficónak esélye van egy olyan egységes baloldal megteremtésére, amely 2006-ban eséllyel veheti fel a versenyt a jobboldallal.

A 78 mandátum azonban szűk politikai mozgásteret ad, sokan már kutatják, melyik pártban bújnak meg a leendő „Marvanovák”. A szűk mozgástér miatt az MKP számára a legfontosabb időszak a kormányalakítás lesz. Kulcsfontosságú, milyen tárcákat harcol ki és kiket állít a tárcák élére, illetve különböző pozíciókba. Már csak azért is, mert a baloldal nélküli jobboldali koalícióban az MKP természetes partnerei vesznek részt, így az érdekérvényesítés felé is megnyílik az út. Mint az esetleges koalíció második legerősebb pártjának, éppen az MKP-nak kell megfelelő józanságot, hozzáértést és profi hozzáállást mutatni, mert a kormány élén ismét az a kék párt áll majd, amelyről egy – egyébként rájuk szavazó – szlovák újságíró barátom mondta: nehogy a kis tolvajok megint nagyot álmodjanak.