Mitől nem értelmiségi?

A rendszerváltás óta megjelent újságokat végiglapozva össze lehetne számolni, hány próbálkozás történt szlovákiai magyar értelmiségiek szervezeteinek tető alá hozására. Voltak dicséretes egyéni akciók (ki emlékszik már a pozsonyi Fórum Szállóban tartott találkozóra?), és volt valami négy Értelmiségi Fórum. Mind szalmalángnak bizonyult. Nem vagyunk hajlamosak a kitartó szervezkedésre? Hézagos az értelmiségi struktúránk? Földrajzilag nehezen leküzdhető a távolság, mondjuk, a nagykaposi filozófus és felső-csallóközi kollégája között? Ezek mind befolyásolják a helyzetet, és akkor még nem is említettem az anyagi lehetőségek szűkösségét. Azonban úgy vélem, a próbálkozások eredménytelenségéhez két olyan tényező is hozzájárult, amelyről kevés szó esik.

1. Mintha kisebbségi megalomániában szenvednénk, nálunk csak azt az értelmiségi szerveződést illik komolyan venni, amelyen legalább 400-an vannak. Ez azt is jelenti, hogy a szervezők az építkezést hajlamosak fordítva, a tető ácsolásával kezdeni. Egy fedél alá és egyszerre összetrombitálni néhány száz mérnököt, pedagógust, orvost, irodalmárt, újságírót, agronómust, biológust és képzőművészt. Az ilyen tömeg alkalmas arra, hogy közfelkiáltással záródokumentumot fogadjon el. Az ilyen tömeg szerdán mozgósítható, hogy csütörtökön testületileg megtapossa valakinek a sírját, vagy koszorút helyezzen el egy más valakinek az emlékművénél. De arra semmiképpen nem alkalmas, hogy – teszem azt – elemzést fogalmazzon meg a szlovákiai magyar műszaki értelmiségieket aggasztó problémákról, netán mérvadó megállapításokat tegyen irodalmunk állapotáról. Egy tömeg csak éljenezni tud vagy gyalázkodni. A polgárosodott kisvárosokban egykor meg-megesett, hogy az orvos, az ügyvéd, a tanár, a patikus zenekart alapított. Vagy olvasókört a helyi kaszinóban. Az ilyen kezdeményezések eleinte nem hoznak világrengető eredményt. Azonban – szinte észrevétlenül – hozzájárulnak annak a középrétegnek a kialakulásához, amely krízismentes évtizedekben anyagilag és szellemileg gyarapszik, válságos időben pedig különbséget tud tenni a jó és a rossz között.

2. A „kiscsoportos” értelmiségi szerveződés hiányán sopánkodva kényelmes megoldás arra hivatkozni, hogy ez a pártállami múlt öröksége. A párt 40 évig tényleg mindenre rátelepedett, mindent ellenőrzött. A szerveződést őszintén óhajtóknak eszébe se jut, hogy azzal követték el a legnagyobb hibát, hogy úgy 1992 táján, az első próbálkozások idején a bejárati ajtóra nem írták ki nagy betűkkel: Politikusoknak tilos a bemenet! Egykor kénytelenek voltunk megszokni, hogy az élcsapat mindenre rátenyerel. Nem tudta elviselni, hogy megbízottja ne legyen ott, amikor 6-7 fiatal dzsessz-zenekart alapít. Politikusaink mintha egykori pártiskolába jártak volna. Mindent megpróbálnak lenyúlni. Hogy mitől lesz nehezen értelmiségi egy Értelmiségi Fórum? Attól, hogy tömegként értelmezik és hogy politikusok a díszvendégei.