Mitől fogatlan a kritika

November 17-én idén nem volt se rekkenő hőség, se farkasordító hideg, így a 15. évforduló ünneplése iránt megnyilvánuló mérsékelt érdeklődést a legkörmönfontabb ideológus se tudja az időjárás viszontagságaival magyarázni. Nincs a világon olyan elkötelezett liberális tévékamera, amely 80 tagú csoportot hullámzó tömegként lenne képes megörökíteni. Igaz, a nosztalgiázó kommunisták voltak valami százötvenen, de hát ennyi embert a postagalamb-tenyésztők szervezete is össze tud csődíteni. A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized ahhoz túlságosan rövid idő, hogy Szlovákiában – akár még a kapitalizmus újraélesztésének legnagyobb vesztesei is – demonstratívan és tömegesen hitet tennének egy magától összeomlott világrendszer mellett. Aki akár értelmiségiként, akár kétkeziként ad magára, az Háy Gyula 1956-os publicisztikájával összhangban csak ezt a szónoki kérdést teheti fel: Hát lehet szeretni Kucsera elvtársat? Különösen az 1968 és 1970 közötti viselt dolgaik minősítik az általuk megfogalmazott kritikát minősíthetetlenné. A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized ugyanakkor túlságosan hosszú idő volt ahhoz, hogy Szlovákiában a fordulat nyomán létrejött demokratikus pártok még a továbbiakban is büntetlenül azzal érvelve bírálják az 1989 előtti viszonyokat, illetve védelmezzék a rendszerváltás óta kialakult körülményeket, hogy „bízzatok a fejlődésben, unokáitoknak majd jobb lesz”. Tizenöt esztendő egy ember aktív életének több mint egyharmada. E tény végiggondolásától mindenki ideges lesz, aki nem nyertese, esetleg „nullszaldós” megélője a tizenöt éve kezdődő folyamatnak. Sokunknak van oka „idegességre”. Remélhetően nemcsak azok tartoznak az „idegeskedők” közé, akik anyagilag, létalapjukat tekintve vesztesei az átalakulásnak, hanem azok is, akik – noha egzisztenciájuk nincs veszélyben – nem tudnak napirendre térni a méltatlan helyzetbe kerültek láttán. Komolyabb a helyzet, semhogy a 15. évfordulón az országban működő politikai pártok megelégedhetnének azzal, hogy vezetőik felsorolják: lebontották a vasfüggönyt, mindenki szabadon utazhat, akár a Kanári-szigetekre, akár Honoluluba, és hogy megszűnt az egypárt általi káderezés, és akár a miniszternek is be lehet olvasni anélkül, hogy az embert becsuknák. Csak úgy mellékesen: a minisztert nálunk büntetlenül lehordhatja bárki a sárga földig, de próbálja meg ezt alkalmazottként megtenni bármelyik ócska műhely tulajdonosával! A kommunisták felől érkezett kritika azért fogatlan, mert túlságosan sokat tudunk viselt dolgaikról. A rendszerváltás környéki jóindulatú igehirdetők azt mondták: Több párt lesz, és sok-sok civil szervezet. A mondat első fele megvalósult. Civil szervezet is volt 1990 óta szép számmal. A viszonyok bírálatára hivatott szervezetek többsége azóta a hatalomgyakorlók apológétáivá váltak. Mintha ezt is a kommunistáktól tanulták volna. Ne csodálkozzunk hát, hogy az évfordulós megemlékezéseken 60–80 fős tömeg „hullámzott”.