Mire megvénülünk

A számok valóban meglehetősen könyörtelenek, ugyanis mindazok, akiknek a bruttó bére nem haladja meg a 700eurót, a későbbiekben legfeljebb320euró nyugdíjat kapnak kézhez, ami mármost az Európai Unió által kiszámított, Szlovákiára vonatkozó szegénységi küszöb határmezsgyéjén mozog.  A szakszervezet és a kutatóintézet azt javasolja, hogy a csapdahelyzet kivédése érdekében erőteljesen emeljék meg a minimálbért. Azonban ez is csapda, mégpedig a pályakezdők, a munkanélküliek számára, hiszen az ugrásszerűen megnövelt minimálbér miatt a cégeknek eszükbe se jut új embereket felvenni, emellett úgymond összetorlódnának a bérek: egy friss minimálbéres annyit keresne, mint az, aki 4-5, vagy akár több éve a társaságnál dolgozik.  Fájdalom, a második nyugdíjpillér sem jelent érdemi megoldást, mert aki a kis fizetéséből keveset fizet be a magán nyugdíjpénztárba, az keveset is kap onnan vissza. Sőt, a második pillér a világválság hatására eléggé megroggyant, a hozamok alig követik az inflációt, így mára az is kiderült, az 1,44 millió ügyfélnek csak töredéke juthat a korábban fennen hirdetett svájci nyugdíjhoz. Döntően azok, akik eleve svájci szintű bérrel rendelkeznek…A kormányszerint akik1900eurónál kevesebbet takarítottak meg a nyugdíjszámlájukon, ne is számoljanak magánpénztári nyugdíjjal.  2015-ben, amikor az első magánpénztári tagok nyugdíjba vonulnak, sokak szeme elkerekedik a meglepetéstől, amikor csekély juttatásukat kézhez kapják…Nem mentségként említjük, de ez nem szlovákiai sajátosság. A legfejlettebb országokat tömörítő szervezet, az OECD szerint az elmúlt öt évben az európai országokban a nyugdíjalapok átlagosan 1,6 százalék negatív hozamot értek el. A pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevők érdekképviseleti szerve, az EuroFinuse szerint ez azért is aggasztó, mivel az OECD számos nyugdíjalap esetében nem vette figyelembe az eredményt terhelő egyéb díjakat és adókat. A reálhozam tehát valójában még az OECD által kimutatottnál is rosszabb lehet.  Akkor mi hát a megoldás? A nyugdíjkorhatár kitolása? Ezzel is számolnunk kell, 2016-tól fokozatosan kitolják 65 évre, majd jöhet a 67 év is. De ez is csak pótmegoldás, a probléma elodázása. A nyugdíjak érdemi valorizálása szóba se jöhet, legfeljebb az infláció ütemével nőnek – egy ideig. A rideg valóság a következő: ha nem születnek gyerekek, ha egyre népesebb korosztályt tart el egyre kevesebb fiatal, akkor nincs az a pénzügyi hókuszpókusz, korhatárkitolás, ami képes volna tartósan és közmegelégedésre fenntartani a nyugdíjfinanszírozást. Már napjainkban is 1 nyugdíjasra csak 1,8 munkaviszonyban levő jut, s ez az arány 2020-ra 1,5-re olvad. Szinte az összes fejlett országban ketyeg a nyugdíjbomba, ráadásul a tömegesen nyugdíjba vonulók döntően fegyelmezett szavazók, akik voksaikkal arra kényszerítik a politikai döntéshozókat, hogy egyre többet áldozzanak a nyugdíj- és egészségügyi rendszerekre, ahelyett hogy a fejlesztésre, az oktatásra, az infrastruktúrára költenének. Vagyis a probléma komoly generációs ellentéteket is gerjeszt. És mindez csupán azért, mert békeidőben, járványmentes korszakban a fejlett világ példátlan módon már nem hajlandó reprodukálni önmagát...