Mire jó a népszavazás?

Megvan a népszavazáshoz szükséges 350 ezer aláírás, sőt jó 90 ezerrel még túl is teljesítették, jelentette be tegnapelőtt Ivan Saktor. A szakszervezetek vezetői januárban járulnak majd az államfő elé az ívekkel, hogy legyen már kedves kiírni a népszavazást, melyben a nép arról dönthet, lerövidüljön-e meg a parlament megbízatási ideje, s írjanak-e ki új választásokat. Ha így nézzük a dolgokat, nagyon egyszerűnek tűnnek. Az államfő hivatala átnyálazza az íveket, elegendőnek találja őket, Rudolf Schuster kiírja a népszavazást, azon a szavazásra jogosultak több mint fele részt vesz, ezeknek is több mint 50 százaléka igennel válaszol, a parlament pedig fejet hajt a nép akarata előtt és kilencvenegynéhány szavazattal szépen kivégzi magát. Jöhet az új választás, Fico nyer, miniszterelnök, a jobboldal balra el és már csak outsiderként figyeli az eseményeket. ĺgy is lehetne a dolog, de minden valószínűség szerint nem ez fog történni. Az első lépést nyilván nem lehet elkerülni, az államfő kiírja a népszavazást, ami újabb cirka százmillió koronába fog kerülni. Nem nagyon valószínű, hogy az ellenzék minden potenciális szavazóját el tudja cipelni az urnákhoz. A kormánypártok pedig tisztában vannak a rendszerrel, így ők nyilván arra szólítják majd fel a szavazóikat, hogy szépen maradjanak otthon, a szavazóhelyiségek közelébe se menjenek. Ezután, ha ugye nem jön össze az 50 százalék, az egész le is állhat, ugyanilyen kérdéssel népszavazás két éven belül nem írható ki újra. Ekkor majd nyilván jönnek a siránkozók, hogy megint 100 millió koronát feleslegesen kidobtunk az ablakon. Ja kérem – mondja a klasszikus – a demokrácia az egy drága dolog, tetszettek volna diktatúrát választani!

Tegyük fel, hogy mégis megvan az 50 százalék. Ekkor meg a honatyák feje főhet, mert még az alkotmányjogászok sem bírnak megegyezni abban, hogy mennyire kötelező érvényű egy ilyen népszavazás eredménye számukra. Az egyik társaság ugye teljesen meg van győződve arról, hogy mivel a képviselőket négy évre választották, és az alkotmányban is az áll, hogy döntéseiknél csak a lelkiismeretükre kell hallgatniuk, egy népszavazással nem kötelezhetőek semmire. A másik oldal azt állítja, vannak kivételek, amikor a saját lelkiismeretükön kívül a nép szavára is hallgatniuk kell, így a képviselőknek egy érvényes és sikeres népszavazás után meg kellene nyomniuk a gombot és venni a kalapjukat.

Amíg ez a kérdés nem tisztázódik teljesen – mondjuk az Alkotmánybíróság nem dönt –, addig valószínűleg mindenkinek igaza lehet. Az meg annyira nem jó, mert mégiscsak jogállamban élünk.