Mintha április lenne

A reggeli pára fél kilencre eltűnik. Dió nincs Gömörben semennyi se, de azért jó az öreg fa. Már csak árnyéknak is. Olyan igazi, csontokat melengető, szőlőt simogató, kerttakarításra kiváló idő volna. Meg a reumát, a kopott csontokat átmelengetni alkalmas idő. Néha, úgy délután három felé, mikor hétágra süt a nap, kósza pacsirta zúg bele az égbe és trillázik bolondul ebben a kései nyárban. Zöldtrágyának vetett repce tévesztette el az időt. Úgy nyílik, mintha április lenne, tele sárga virággal a mező, tele illattal. Szegény méhek, azt hihették, vége a szezonnak, erre megint dolgozni kell. Csalóka forgása van ennek a nyárnak. Sóhajtozik is mind, aki él, érez és gondolkodik, jaj, csak még vagy három hétig így kitartana, legalább ne kéne még fűteni, mert de drága minden! Végleg lehervadt a paradicsom, néhány bátrabb paprika azonban most eresztett újabb virágot a zöldséges kertben. Valahol már az őszi szántást is elvégezték, de most újra nő benne a gyom, valami megmagyarázhatatlan élni akarás, teremni és magot hozni hajtóerő ősi energiái dolgoznak benne. Foglalni vissza a földet, nyúlni ki a napfény felé, kapaszkodni az utolsó harmatcseppbe is! Reggeli köd gyöngyeit ringatják a pókhálók, kései gombák nyújtóznak ki az avar alatt, még tarka a rét, zajjal teli az erdő, még élet van. Kicsit csendesebb ritmusú, bágyadtabb, vénasszonyok nyarában ringatózó. Csontokat melegít a nap, bódít a körte illata, és nem kell még este befűteni. Valami benti melegnek is szét kellene áradni. Csalamádé keverése közben kukoricafosztásokról, szétmorzsolódott, múltba merült világról álmodunk ébren, egy-egy pillanatra visszaidézve a régen túlpartiakat, égi krumpliföldeken sárga füsttel gyomot égetők alakját. Nagyapákat, dédanyákat idéző, csalamádérecepteket taglaló, csűrben elásott szilvapálinkák megtalálásának nagy történeteit hozza elő az emlékezet. Az első őszi nap pedig pompás színű, rőtbarna és sárgapiros színekkel kifestett tájba köszön be. Csontmelengető, reumát kergető melegséggel.