Miniszterék Škodája

A parlamenti pártok között dúl a vagyonbevallások közzététele körüli küzdelem. Nem a hat húszas fapadossal érkeztünk ide; nehezen hihető, hogy a nyilvánosságra hozatal elodázását eredményező pengeváltások egyetlen célja: a közélet tisztán tartása. Látszólag magasztos cél vezérli az egymás törvényjavaslatait sorra visszautasító politikai irányzatokat. Ugyanakkor „földszagú” kérdésekben kellene dűlőre jutniuk a honatyáknak. Abban is, hogy a szereplése idején szerzett vagyon eredetét csak a politikuson lehessen-e számon kérni, vagy az elszámoltatás terjedjen ki – nem is egészen ad absurdum – az anyósra is. Megtanultuk, kikhez van szerencsénk. ĺgy megalapozottan állítható, hogy elsősorban azok csűrik-csavarják a vagyonbevallás körüli vitát, akiknek egy jó törvény elfogadása esetén kötelezően kellene kényelmetlen kérdéseket feltenni. A napokban üde színfoltja volt ennek a vitának, hogy két párt – a KDH és az SDA – vezetői a napisajtóban nyilvánosságra hozták a vagyoni helyzetüket tükröző fő adatokat. A 11 politikus által bevallott tételek között volt például 1992-es évjáratú Škoda gépkocsi, volt 4,2 áras telek, néhány banki részvény, és a nyilatkozatokon bankbetétek is szerepeltek. Összegük azonban egyetlen esetben sem haladta meg azt a summát, amilyennel bármelyik rátermettebb falusi asztalosmester vagy fóliázó háztáji kertész rendelkezik. A 11 politikus által nyilvánosságra hozott adatokról hányavetien is lehetne véleményt mondani. Például hogy bejelentői populista módon agitálnak. ĺrhatnám, hogy megszakad a szívem Čarnogurský és Weiss nyomora láttán. Csakhogy a kérdés sokkal komolyabb annál, semhogy megengedhetném magamnak a hányavetiséget. A nyilatkozók és a nyilatkozatot törvényhozási csűrés-csavarással elodázók között van egy lényeges különbség. Az előbbiek sokkal hitelesebben cáfolják a visszaélésekben való részvételüket, mint akik a képviselői függetlenség mögé bújva ebben a parlamenti ciklusban már kockára teszik olyan törvény elfogadását, amely a vagyonok eredetének nyilvánosságra hozását is elrendelné. A cégjegyzékek, a banki számlák és a telekkönyvek a megmondhatói, hogy a rendszerváltást követő évtizedben mennyire lehetetlen nyomon követni a vagyonok keletkezését. Szlovákia azonban kis ország, itt mindenki mindenkit ismer. Nálunk nem lehet a rágógumiárus csodálatos meggazdagodásáról szóló amerikai mesét elhitetni. A titkolódzás csak a politikai osztály iránti – már eddig is veszélyes mértékű – gyanakvást fokozza.