Robert Fico szerint Ivan Mikloš a szakadék szélén áll, s tegnap csak az mentette meg, hogy a leváltását kezdeményező javaslat nem volt jól előkészítve. A Smer éppen ezért továbbra sem mond le arról, hogy visszahívják a pénzügyminisztert, de legközelebb valószínűleg csak az EU-csatlakozás után próbálkozik meg ezzel.
Minek a többség?
Milyen következtetéseket vonhatunk le ebből a szavazásból? Az ellenzék még mindig nem képes 76 szavazatot összeszedni egy komoly döntéshez. Bármennyire is elégedetlenek Ivan Mikloš tevékenységével, nem bírnak egységes álláspontra helyezkedni.
Ivan Šimkóék valószínűleg a mai napig nem bírják eldönteni, valójában mit is képviselnek a parlamentben. A szavazás előtti utolsó mondata Šimkónak az volt, hogy nem szavaznak úgy, ahogy a HZDS kívánja, de úgy sem, ahogy Dzurinda akarja. A nevükhöz híven szabadon fognak dönteni. Ehhez képest nem vettek részt a szavazáson. Szabadnak szabad döntés, de valószínűleg nem ettől lesznek az igazság bajnokai. Attól függetlenül, hogy most az egész cécó Mečiar kampányának része vagy sem, azért lassan már itt volna az ideje, hogy esetleg véleményt nyilvánítsanak. A harmadik következtetés számomra az, hogy Mikuláš Dzurindának egyre inkább sikerül a lehetetlen: képes úgy kormányozni, hogy közben nem rendelkezik többséggel. A piszkálódó jellegű kisebb törvényjavaslatokon kívül az ellenzéknek egyelőre nem sikerült egyszer sem bemutatnia, hogy többsége lenne a parlamentben, sőt most, amikor elindulhatott volna a lavina, félúton megállt az egész.
A parlamenti szavazási mechanizmus valójában nem fekete-fehér. A tartózkodásokkal, a nem szavazásokkal lehet üzengetni. Az MKP is ezt tette tegnap, amikor tartózkodott. A magyar képviselők nem elégedettek teljesen Ivan Mikloš reformjával. Nyilván több dolog nem tetszik nekik benne. Hogy pontosan hol akarnák szelídíteni, egyelőre csak a nyugdíjasok kompenzálásánál láttuk, de reméljük, hamarosan több konkrét javaslat is megjelenik.
Egyesek szerint politikai patthelyzet alakult ki Szlovákiában, ugyanis sem az ellenzék, sem a kormány nem képes stabil többséget biztosítani magának. Szerintem Mikuláš Dzurinda éppen azt mutatja meg, hogy megfelelő egyezségekkel
nyugodtan lehet az abszolút többség hiányában is vezetni egy országot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.