Mikortól meddig volt Beneš elnök?

Kokes János az Új Szó november 27-i számának 2. oldalán (Prága méltatná Benešt, de tart Bécstől) azt írja, hogy Edvard Beneš 1935 és 1948 között volt Csehszlovákia elnöke. Ez annyira elterjed adat, hogy senki sem szokott utánanézni a tényeknek. És ez az egyik kardinális kérdése az 1945 utáni jogfosztások törvénytelenségeinek. A megértéshez szükséges az akkori Csehszlovákia alkotmányát idéznünk (A Csehszlovák Köztársaság alkotmánylevele. Állami Könyvkiadó Hivatal, Prága, 1923). Az 1920-ban elfogadott alaptörvény, amely 1948 májusáig maradt érvényben, kimondta: „A törvényhozó hatalmat a Csehszlovák Köztársaság egész területére kiterjedően a Nemzetgyűlés gyakorolja, amely két házból: a képviselőházból és a szenátusból áll.” (6. § 1/c.) „Mindkét ház, ha a jelen törvény másként nem rendelkezik, összes tagjai legalább egyharmadának jelenlétében határozatképes. A határozat érvényességéhez a jelenlevők számának felét meghaladó többsége kívántatik meg.” (32. §) A köztársasági elnök megválasztásáról az 57. § rendelkezett: „A választás érvényességéhez a képviselőháznak és a szenátusnak a választás idején fennálló együttes létszáma felét meghaladó többségének jelenléte és a jelenlevők háromötöd résznyi szótöbbsége kívántatik meg.” (1/c.) A képviselőház háromszáz tagú volt (8. §), a szenátus százötven (13. §). Csehszlovákiában az államfőt hét évre választották (58. §, 2. c.), Beneš mandátuma tehát 1942. december 17-én járt volna le. Az alkotmány természetesen lehetővé tette az elnök számára, hogy lemondjon (59. §), de az közömbös volt, hogy milyen indítékból. Ennek körülményeivel az alkotmánylevél nem foglalkozott, csupán arról rendelkezett, hogy ilyen esetben új elnököt kell választani (uo.). Beneš a müncheni konferencia után, amely elrendelte, hogy a németek lakta vidékeket adják át Németországnak, 1938. október 5-én lemondott, s 22-én – magánemberként – elhagyta az országot. 1939. március 16-án táviratban fordult Roosevelt amerikai elnökhöz, arra kérve az Egyesült Államok kormányát, hogy ne ismerje el a cseh országrészek egy nappal korábbi náci megszállását. Ezt mint „Csehszlovákia volt elnöke” írta alá, tehát akkor még elismerte saját lemondását, sőt Háchának is gratulált megválasztásához. Emil Háchát 1938. november 30-án választotta meg a kétkamarás nemzetgyűlés államfővé az alkotmány által előírt módon. A háromszáztizenkét szavazatból kétszázhetvenketten adták le rá voksukat, de már száznyolcvanhárom igen esetén is érvényes lett volna a választás. Az elnök még aznap letette a hivatali esküt, így megbízatása 1945. november 29-én ért volna véget. Prága felszabadulása után börtönkórházban hunyt el 1945. június 27-én, valamivel hetvenharmadik születésnapja előtt. 1945. október 28-ra összehívták az ideiglenes egykamarás nemzetgyűlést, amely nem választott testület volt, hanem kinevezés alapján ült össze. Ez szintén ellentmondott az alaptörvénynek, amely egyértelműen leszögezte, képviselővé csak választások által lehet válni (8. és 13. §). „1946. február 28-án az ideiglenes nemzetgyűlés alkotmánytörvényt fogadott el, amellyel az összes köztársasági elnöki dekrétumot törvényerőre emelte. Meg kell jegyezni, hogy tagjai nem választásokon kerültek az ideiglenes nemzetgyűlésbe. Nem választott képviselők törvénybe iktatták egy nem választott elnök törvényeit. Az összes ország jogászai, gondolkozzatok!” – írta 1991-ben S. Pekárek. Ez a testület tehát „megerősítette” Benešt államfői posztján. Súlyos jogsérelem esett az alkotmányon, hiszen Beneš 1938-ban lemondott, s ha ezt nem teszi, mandátuma 1942-ben akkor is lejárt volna, amint már említettük. ĺgy feltétlenül újra kellett volna választani. Ez később, a nemzetgyűlési választások után meg is történt, de megint csak egykamarás parlament határozott, s ez alkotmányjogi szempontból érvénytelenné tette az aktust. A parlamenti választásokat 1946. május 26-án tartották. Láthattuk, az alkotmány előírta, hogy csupán két kamara együttes döntése emelhet jogerőre bármilyen törvényt. Ha tehát ez a csonka testület bármit megszavazott is, az nem emelkedhetett jogerőre. Ám nem csupán formális összeférhetetlenséget róhatunk föl. Az említett rendeletek kimerítették a faji megkülönböztetés kritériumait is. Mit írt elő ezzel kapcsolatban az alkotmány? „A Csehszlovák Köztársaság összes lakosa, tekintet nélkül születésre, állampolgárságra, fajra vagy vallásra, ezen köztársaság állampolgáraival egyazon korlátok között a köztársaság területén életüknek és szabadságuknak teljes és abszolút védelmét élvezik.” (106. §, 2/c.). „A Csehszlovák Köztársaság összes állampolgára, tekintet nélkül fajra, nyelvre és vallásra, a törvény előtt egyenlő, s egyazon polgári és politikai jogokat élvez.” (128. § 1/c.) „Az erőszakos elnemzetietlenítés semmiféle alakban megengedve nincsen. Ezen elvnek be nem tartását a törvény büntetendő cselekménynek nyilváníthatja.” (134. §) (Most tekintsünk el attól a furcsaságtól, hogy az utóbbi rendelkezés feltételes módot használ, ami törvényes szabályozás esetében meglehetősen szokatlan, mivel nem szankcionálja egyértelműen a tiltott cselekményt.) Összefoglalva: dr. Edvard Beneš 1935 és 1938 között volt Csehszlovákia legitim államfője. Utána, amint láttuk, Hácha következett. Később ezt a tisztet ellátta (1945–48), de ez az alkotmánnyal ellentétes módon történt.

Balassa Zoltán