Mielőtt farkast kiáltanánk

Vavrek István a gömöri ci-gányság problémáit, az eddigi megoldási kísérletek hiányát vagy céltévesztettségét vetíti ki egy elnéptelenedett egyház-község omladozó templomá-nak harangjait megmentő kezdeményezésre.

Méltatlan helyzet a miénk, hiszen egy gömöri közösség alig kimondott, de a sorok között annál inkább érezhető vádjait zúdítja ránk. A régió problémáit nem tisztünk vitatni, ahogy a vádaskodás kesztyűjét sem felvenni. A társadalmunkban húzódó mély árkok nem az egymásnak címzett szemrehányásoktól fognak megszűnni. Ehelyett néhány pontra szeretnénk rávilágítani.

Gombaszög szervezőiként céljaink bőven túlmutatnak azon, hogy egy héten keresztül zenével és jókedvvel szórakoztassuk közösségünket. Elődeink példáját követve fiataljaink második otthonát szeretnénk felépíteni. A közösség szó pedig számunkra nem kirekesztő, hanem inkluzív fogalom: a mindenkori szlovákiai magyarság minden olyan rétegét és szegletét is magába foglalja, amely – legyen akár roma, akár kettős identitású – magáénak vallja az alapvető magyar értékeket.

Saját magunk is tapasztaljuk Gömör és lakosainak nehézségeit. Emellett azt is el kell mondanunk, számtalanszor kerestük az együttműködés lehetőségét helyi magyar, roma, és magyar roma emberekkel, és az olykor előforduló kezdeti bizalmatlanság után szinte mindig gyümölcsöző kapcsolat épült ki, legyen szó építkezésről, beszállításról vagy régészeti kutatásról. Csak, hogy három példán keresztül világítsam meg a minket ért kritika célt tévesztettségét: 2016-ban, a tábor és a kemping ünnepélyes megnyitóján több száz táborozó, politikus és vendég előtt Orosz Örs főszervező nyolc embert említett név szerint, ők mind környékbeli magyar romák voltak, akik oroszlánrészt vállaltak a munkálatokban. Tavaly pedig, amikor a Református egyház roma missziós ifjúsági tábora szűkös határidőn belül keresett helyszínt, Gombaszög rögtön befogadta azt. Szigorúan szakmai szempontokat figyelembe véve a helyi pálos monostor romjainak ásatási munkáival egy rimaszombati roma régészt bíztunk meg.

Közösségünk értékeinek, tárgyi emlékeinek megőrzését és bemutatását egyaránt kiemelt feladatunknak tartjuk. Így jutottunk el Szútorba is, ahol a templom üresen, tető nélkül állt, a toronyban lévő harangok pedig már évtizedek óta hallgattak. A község nem veszett el, viszont a református közösség évszázados hagyományával, kultúrájával, múltja épített lenyomatával együtt igen. És ahogy a harang levételekor is elhangzott, a falu él, de másképp vágynak az Istennel való találkozásra, otthonaikban, kis körben, nem a csillag, hanem a kereszt alatt. A harangok némaságukban nem teljesítik a küldetésüket, magukra maradva pedig összezúzták volna őket a ledőlő torony falai. Gombaszögön viszont több ezer fiatalhoz szólhatnak újra, felekezeti és etnikai hovatartozástól függetlenül.

Bárcsak többet tudnánk tenni annál, hogy elárvult jelképeket mentünk meg az enyészettől! Viszont a hibás keresése vagy rasszizmus sejtetése helyett – amennyire saját eszközeink engedik – dolgozunk azon, hogy Gombaszögön generációk és régiók találkozhassanak, kapcsolatok teremtődjenek és erősödjenek. Hogy programjainkon keresztül felhívjuk a figyelmet természeti, épített és emberi értékeink szépségére és veszendőségére, és egyben a jövőnk iránti felelősségre.

Stubendek Attila