Mielőtt a kórokozó elszabadul

Mert olyan betegségekben is szenvednek – tbc, gyermekbénulás, kanyaró –, amelyeket nemcsak az orvostanhallgatók, hanem a gyakorló orvosok is csak a tankönyvekből ismernek. És mert nagy és jó szíve van Rudolf Zajacnak, az ágazat sürgős reformálása közepette feladatul adta az egészségbiztosítóknak és a tárca által létrehozott felügyeleti hivatalnak, haladéktalanul ellenőrizzék a szolgáltatások rendszerét, minőségét.

Egyet lehet érteni a miniszter kirohanásával, de... Aki nem szenved amnéziában, pontosan tudja, a roma kisebbség egészségi állapota rossz. (Az okok feltárása mélyebb elemzést igényelne, ám erre a tárca nem szán(t) egy fillért sem. A reform magyarázására viszont több mint százmilliót fordított, ránk hárítva a világbanki kölcsön visszafizetését, de a tetemes összegért szervezett kampány nem győzte meg sem a lakosság, sem a fehérköpenyesek jelentős hányadát arról, hogy erre volt/van szükségünk.) Tehát a bársonyszék elfoglalása után, az adatok ismeretében, cselekedhetett volna a miniszter. Megnézhette volna, milyen körülmények között dolgoznak azok az orvosok, akiknek „ügyfelei” ivóvíz, csatornázás, fűtés, utak, villany nélküli telepeken élnek (az étkezésről nem is szólva), így nem csoda, ha érdeklődési körükből a betegségmegelőzés kimaradt. Foglalkozhatott volna az orvosok és ápolónők anyagi helyzetével (erről jut eszembe: bezzeg a béremelést követelőket hivatalában nem fogadta, de a tőzsdecápaként is emlegetett befektetőket igen). Az előbbiek rendszeresen busszal, kerékpáron keresik fel a romákat, miközben ugyanakkora fejpénzt kapnak az egészségbiztosítóktól, mint azok a kollégáik, akik meleg rendelőkben várják a betérőket.

Azt, hogy baj van a nagyszámú kisebbség egészségével, jó régen a miniszter tudomására hozta több, a romák életkörülményeit javítani próbáló nonprofit szervezet, hiszen számtalan tervezethez kért anyagi támogatást. Nem tudni, miért nem segítette a minisztérium például a roma ápolónők képzését, de azt sem, eddig miért nem szorgalmazott a miniszter olyan átfogó nemzeti programot, amely a romák egészségügyi, szexuális felvilágosítását, hatékonyabb betegellátását célozta volna. Igaz, a szakértők néhány évvel ezelőtt kidolgoztak nemzeti programokat az újszülöttek vagy a pszichiátriai betegek védelmére, de azok is ott porosodnak valahol a miniszter dolgozószobájában. A miniszter kissé későn vette észre, baj van a romák egészségével. Meg aztán míg hatáskörébe tartozott az ellátás szervezése, nem foglalkozott a kérdéssel, ám most, amikor a felelősséget átruházta a biztosítókra, a megyékre, elégedetlenségének ad hangot.

Nem volna célszerűbb, ha az üres szólamok, a felelős (?!) keresése helyett a kormány, a tárca anyagiakat különítene el, és azokat támogatná, akik a roma betegeket gyógyítják?! Nem majd, hanem azonnal, még mielőtt a kórokozók elszabadulnak...