Mi lesz veled, Józsi?

Csak elcsitul már ez a nagy feszültség, csak megnyugszanak majd a kedélyek is minden kis faluban és városban. Csak most az jut eszembe, mi lesz, mi lehet majd azokkal, akik esetleg kimaradnak. Vegyük Józsit, legyen ő a mérce. Jó mesteremberként, kitartó szorgalommal kitanulta a kőműves szakmát. Aztán úgy gondolta, tán le is érettségizik, megszerez egy szakoktatói állást, aztán neveli, tanítja a fiatalabb nemzedékeket, hadd legyenek egyenes és szép sima falai azoknak a házaknak, amelyet ő és a tanítványai építenek. Elégedett ember is volt Józsink, mígnem egyszer csak megváltozott a rendszer. Gyorsan elrejtette a piros könyvecskét, és csendben figyelni kezdte a dolgok alakulását helyben és az ország nagy, politikai színpadán. Magyar ember lévén nem akart csak úgy odacsapódni senkihez sem, nem is ment kulcsot csörgetni sem, nem cipelt transzparenst meg zászlókat, csak valamikor az átkosban. Gondolta, minden kapcsolat jól jöhet még, meg aztán úgy tanították neki, hogy a fáraók éltek, élnek és élni fognak, ha meg nem, akkor lesz aki éltesse őket. Addig-addig helyezkedett, nyomakodott, iparkodott, míg valahogyan be nem jutott a városházára. Fontos állást kapott, még aláírni is volt joga, ami nem kis dolog mai időkben, mert legalább kicsit kiélhette magát Napóleon-szerepben is. De ez mind kevés volt! Vérszemet kapva szemet vetett a legmagasabb forgószékre, és igen okosan belépett az egyik pártba is, gondosan kiszámolva, hogy helyben melyik lehet a befutó. Nem tett rossz lóra, ment a karrier felfelé, most már csak a nagy forgószék megszerzése lenne hátra. Csakhogy baj van a kréta körül. Ahogy Csiky Gergely mondaná, fenn az ernyő, nincsen kas, vagyis akarat még csak akadna, csak tudás, intelligencia, szakmai felkészültség is kellene hozzá, az meg nincs. Mit lehet hát tenni? Marad a politika. Ott az ilyesmi hiánya egy jó ideig elleplezhető. De mi lesz, ha mégsem? Mi lesz, ha nem választják meg, mi lesz, ha megválasztják, de nem lesz képes megfelelni? Mert tudni kell a talentumokkal bánni. Szegény fejének pedig kampányként nem maradt más hátra, mint minden aláírásért érkezőt megfőzni egy olyan szöveggel, hogy én ezt most aláírom, de ne felejtse el, hogy emiatt rám kell szavazni. Elástad a talentumot, Józsikám, nem tudom, mit fog szólni hozzá, aki kölcsönadta. Csak a remény marad, hogy a falak egyenesek, szépen simára vakoltak maradnak, ha megtalálod még a kőmíveskanalat otthon.