Merre is kezdődik a Balkán?

Például az Oroszországból repatriáló, de anyanyelvüket már elfelejtett németektől és a törököktől, meg a portugáloktól sem. Vitapartnere, Edmund Stoiber ugyanis azzal vádolta meg a mostani kormányt, hogy nem védi eléggé a német érdekeket a bevándorlókkal szemben...

Vasárnap este mintegy másfél órán át vitatkozott a két német kancellárjelölt, a jelenlegi, azaz a szociáldemokrata Schröder és kihívója, a keresztény Edmund Stoiber, aki már nyolc éve bajor miniszterelnök, de most Münchenből Berlinbe vágyik. Szigorú szabályok szerint vívtak meg egymással, és megtartották a szabályokat. Nem is a vita tartalmáról írnék. A végeredmény sem nagyon érdekes egyelőre: ezúttal ugyan Schröder nyerte el – mintegy húszszázalékos fölénnyel – a nézők rokonszenvét és támogatását, de ez az eredmény a választásokig hátralevő három hétben ugyancsak megfordulhat. Szóval engem ezúttal nem a német választások és a tévépárbaj összefüggései, hanem a vita stílusa érdekelt.

Egyelőre ugyanis elképzelhetetlennek tartom, hogy a mi tájainkon egy hatalmon levő kormányfő higgadtan és őszintén bevallja bármely tévedését. Ezt legfeljebb akkor teszik meg a szlovák, a magyar, a cseh, a román, a szerb vagy a horvát miniszterelnökök meg beosztottjaik, ha már nagyon sarokba szorították őket. Ha már mentegetődzésként kitalált hazugságaikat, mellébeszéléseiket is leleplezték. Amikor már ellenfeleik múltjában és jelenében egy morzsányi felhasználható kompromittáló adatot sem találnak, amikor már nemcsak ők és vetélytársaik, hanem az egész politikai közélet is menthetetlenül és lemoshatatlanul besározódott.

Szó sincs arról, hogy a németországi választási küzdelem nem lenne kemény. Hogy az ottani pártok, merő önzetlenségből, udvariasan elhallgatnák egymás hibáit, mi több, bűneit. Ez teljesen elképzelhetetlen, már csak a médiumok nyilvánossága miatt. És azt se képzelje senki, hogy a német kollégák kevésbé szenzációéhesek, mint közép- vagy inkább kelet-európai társaik. Ők is a piacról élnek, ráadásul: a közélet tisztaságát nem reklámfogásnak tekintik, hanem a demokrácia feltételének. A közélet tisztasága pedig a közbeszéd tisztaságára is kötelezően vonatkozik.

Éppen ebben a vonatkozásban volt példaértékű számomra a Schröder–Stoiber tévépárbaj. Kemények voltak. Amikor szükséges volt, kiigazították egymást. Stoiber például konzervatív elveinek igazolásaként felemlítette, hogy az ugyancsak jobboldalinak tekinthető Chirac francia elnök őt támogatta egy bizonyos kérdésben. Mire Schröder azzal válaszolt, hogy ez persze elképzelhető, de azt mindenki tudja, hogy a nyilvános sajtóértekezleten Chirac egyetértéséről őt, Schrödert biztosította. Stoiber alaposan megszorongatta a növekvő munkanélküliség súlyos problémájában Schrödert, éppen a szocdem elvek cserbenhagyásával vádolva őt. Szóval nem babra ment a játék...

Viszont egyetlenegyszer sem említették a keresztény politikusok zavaros pénzügyeit és a még zavarosabb párttámogatásokat. Helmut Kohlnak a neve nem hangzott el. Köztudott, hogy Edmund Stoiber Hruscsov egykori demagógiáját megszégyenítő temperamentummal szokott szónokolni a Beneš-dekrétumok érvénytelenítéséről, főleg a szudétanémet áttelepültek gyűlésein, alaposan kihasználva azt a körülményt, hogy mind Berlinben, mind Prágában szociáldemokraták kormányoznak. Ezúttal békén hagyták Benešt, mert a Szövetségi Köztársaság minden politikusa méltatlannak tartaná, ha az árvíz által tönkretett csehek rovására akarnának előnyhöz jutni. Nem lényegtelen az sem, hogy nem hangzott el személyes támadás. Stoiberről például közismert, hogy a keresztény család az eszménye. Beszélt is erről a tévéadásban. Schröderről pedig mindenki tudja, hogy negyedik feleségével él, aki ugyancsak önálló hölgy, akit nem a háztartás, hanem a politika érdekel. Schröder is nyíltan beszélt erről. És egyik sem állította, hogy az ő házasságmodellje lenne a követendő.

Stoiber is, Schröder is választást akar nyerni, és nem megalázni, megsemmisíteni a vetélytársat. Ez a mi tájainkon szokás. Sajnos.

Ilyenkor mindig felvetődik, hogy a kiváló osztrák író-publicistának, Karl Krausnak, még abban a bizonyos „ferencjóskai ántivilágban” igaza lehetett, hogy a Balkán valahol Királyhida táján kezdődik. Azért nevezte meg Bruckot, mert ott húzódott a monarchiában az osztrák–magyar határ. Egyébként Kraus az osztrákoktól sem volt elragadtatva és ezt a véleményét soha nem titkolta. És mit szólna, ha hallgatnia kellene Jörg Haidert?

Én azonban vasárnap este Stoibert és Schrödert hallgatva irigykedtem.